forrása: Budaörsi Latinovits Színház facebook oldala, Dániel Borovi fotója
A történet ismerős, iskolai tanulmányaink során is hallhattunk már a trójai háborút követő eseményekről. A hősök tragikus sorsa a háborúból hazatérve a görög drámairodalom klasszikus témái voltak. Katarzis és tanmese, családi tragédiák és a hatalom erkölcstelensége. A történet, ahogy említettem egyszerű és közismert. A trójai háborúból hazatérő Agamemnont felesége és annak szeretője meggyilkolja a fürdőben. A város tovább éli mindennapjait az új király Aigiszthosz és Klütaimnésztra nászának égisze alatt. Vajon kire vár az igazságtétel? A két lánygyermek az udvarban, Agamemnon fia Oresztész távol otthonától. A gépezet forog, a hatalom reprezentál és Élektra , az idősebb lány várja csak kétségbeesetten a hőst, a fivérét, hogy beteljesítse a bosszút apjuk gyilkosain.
Mondhatjuk ez már unott formula, mégis úgy érzi az ember, újra és újra más időkben , más szereplőkkel, de ismétlődik a történelem. A két színházi ember nem hagyott kétséget, időszerű kérdéseket vet fel majd az előadás. Kíváncsian vártam, a királygyilkosság következményeit feldolgozó klasszikus történet, Fodor Tamás újragondolásában és Alföldi rendezésében hogy válik aktuálissá . A színdarab 1986-ban már bemutatásra került, a mostani Stúdió K elődje vitte színre. Felvetődött bennem a kérdés, miért került újra napirendre ennek a műnek a színpadra rendezése?
Érdekes párhuzam, hogy pár hete a jelenkori Stúdió K-ba mentünk el lányommal egy beszélgetésre. A színház és a társadalom kapcsolata volt a téma. Sokszor került szóba a kizökkentő színház fogalma. Ma este vehetjük a gyakorlati oktatásnak, mit jelent valójában ez. A nézők a helyüket Mükéné uralkodó családjának jelenlétében foglalták el, mintha éppen vendégségbe érkeztek volna, vagy egy élő panoptikumba. Mindhiába kerestünk volna klasszikus tógákat, a felső tízezer élettere volt ez, belső világa. Az színpad elrendezés ismerős volt. Kicsiben az ókori klasszikus elrendezés, a színpad a nézőtér ölelésében pihent, a székek dobogókon elhelyezve. Nagyon sokszor találkozhattunk ilyen megoldással a stúdió színházakban. Szinte együtt lélegzik a darab a nézővel, nemcsak időben, de tér(köz)ben is. Rálát az eseményekre, minimál díszlet, egy helyszín.
Alföldi rendezései nagyon vitatottak, sokan érzik túl erősnek és vulgárisnak. Az előadás során többször tettem fel magamnak is a kérdést, mennyiben tudom megugrani a saját határomat. Sokszor kerültem abba helyzetbe, zavarba jöttem, a naturális eszközöket mennyire érzem indokoltnak. Nagyon keskeny határ választott el attól, hogy egyértelműen túlzónak érezzem. A szexualitással teli gyilkosság és a hatalom romlottsága emészthetővé tette a sokszor nagyon erős jeleneteket. Kizökkentő színház, írtam korábban. Szinte az első pillanatokban kóstolót kaptunk ebből.
Nem kívánom az előadás történetét leírni, hiszen még számos bemutatóra kerül sor a napokban. Inkább a kérdéseket vetném fel egy képzeletbeli jegyzettömbre. A hatalom, mitől hatalom? Mitől nem jut eszünkbe szembe köpni, még ha mégannyira is tisztában vagyunk erkölcstelenségével? Milyen felelőssége van az értelmiségnek, művészi rétegnek? Hogyan válunk a hatalom kiszolgálóivá? Miért válunk a hatalom kiszolgálójává? Kijelenthetjük, egy ember testesíti meg a hatalom minden bűnét?
Élektra Oresztészt várja, hogy igazságot tegyen. A „nép”-ből fellázadt „civil” nyakát elvágják, amikor közbeavatkozik. A hatalom fenntartója és erőszakszervezete megpróbál az utolsó pillanatokban kihátrálni szerepéből. Vagy ez is csak csel? Oresztész élve, vagy halva előnyösebb a hatalomnak? Mit kell mutatni a „Népnek”? Kitől várhatunk katarzist? Mi Oresztészt várjuk? Megannyi kérdés. A darab végén, ahogy minden jó tanmesében szokás, a gonoszok elnyerik jutalmukat. Mégis üresség marad a válasz helyett. Az igazságtevő vérben úszik, kezéhez rokonvér tapad. Nem sokkal korábban még maga is lázadt az ellen, hogy olyanná váljon, mint akiket meg kell büntetni a tetteikért. Kereste a választ, hogy tudná megérteni a szörnyű bűnt? Maga is gyilkossá váljon? Most itt áll előttünk vérbe fagyva. Megérkezett az igazságtévő, aki nem volt jelen a bűn elkövetésekor, nem volt jelen, amikor a hatalom kiépült és mégis úgy érezzük, erkölcsileg áldozattá vált. A tett ugyanaz, csak az áldozatok mások. Immár anya és apa nélkül. Árvák (voltunk és) lettünk.
