Nevezetesen, hogy demokratikus eljárás-e egy nép nyakába varrni a saját társadalmi modelljét, egyedül üdvözítőnek kiáltva ki azt, vagy valamiféle messianisztikus túlkapás, hogy ne mondjam, bolsevista trükk.

Gyanítom, inkább ez utóbbi.

Ez a mentalitás mindig csak bajt okozott, mióta a világ világ.

Függetlenül attól, hogy a modell egyébként milyen, hiszen az emberek még saját érdekeiket sem nézik, ha kizökkentik őket megszokott életmódjukból.

Ha egy nép évezredes hagyományai a despotizmusról szólnak, akkor a szabadság csak nyűg, hiszen minden tanult és családilag-társadalmilag átörökített viselkedésminta a szolgaságról szól, újat tanulni meg nyűgös dolog.

Ezen bukott el a szocializmusnak nevezett társadalmi kísérlet és ezen fog elbukni - részben már el is bukott - az amerikai demokrácia exportja, az angolszász modell.

Az arab tavasz is elbukott, hozadéka a káosz, a terror és az iszlám fundamentalizmus soha nem látott megerősödése, mely olyan kihívások elé állította Európát, melyeket vagy megold, vagy belepusztul.

Hogy ezt a helyzetet Amerika teremtette, egy percig sem kétséges, de erről hozzávetőleg annyira illik manapság beszélni, mint Brezsnyev elemcseréjéről anno, - aki ki meri mondani, az azonnal feketeseggű lesz.

Hja kérem, a nép hinni szeret, és ha már hisz, hát valami szép dologban szeretne hinni, a politika pedig csak távolból szép.

Szabadság, Isten, Igazságosság, Demokrácia - gyönyörű dolgok, de hát sajnos az Arab Tavaszt a nyugati titkosszolgálatok hívták életre, csakúgy, mint az ukrán Majdan szélsőjobboldali mozgalmait.

A kérdés az, hogy az Egyesült Államok elnöke merő idealizmusból járult hozzá az akciókhoz, vagy inkább a pőre gazdasági érdekek motiválták?

Költői a kérdés.

A történelem egésze harc az erőforrásokért.

Már Bumbulu is azért forgatta ádázul a bunkót, hogy övé legyen az ellenőrzés a szavanna azon része felett, ahol a szép, kövér gazellák legelésztek, Bimbili meg menjen, oszt harcoljon a hiénákkal, vagy dobálja ég felé a bunkóját libákra vadászva, ha élni akar.

A többi már csak szintváltás, de a lényeg maradt.

Ha holnaptól - mondjuk - a  szárított teveszar lenne a legértékesebb energiaforrás, hát hirtelen az összes oázisban rájönne a nép, hogy ő a tevekarámja elnyomatás alatt él, ezért elzavarná Alit, aki a tevék helybéli ura és a pirézekkel jó baráti kapcsolatot ápoló Juszufot ültetné a helyére,.

A legjobb ebben, hogy a nép szentül meg lenne győződve arról, hogy saját elhatározásából cselekedett, jóllehet gondos szervezők uralták a helyzetet, súgták a fülekbe, hogy Ali rossz, Juszuf jó - ha elkergetitek a zsarnokot, akkor Allah elintézi nektek, hogy nőjön még egy csúnyátok, hogy ne essetek zavarba, ha a gyönyörű Seherezádé mellett a világszép Fatima is igényt tartana rátok.

És nehogy azt képzeljétek, hogy ez csak a Közel-Keleten működik így, nézzünk szerte a hazában és keseredjünk el.

Ha valaki azt mondja nektek, hogy a mai világhelyzet vallási alapú harc az iszlám és a kereszténység között, hát bátran köpjétek le - ez az ember hülyét akar csinálni belőletek.

Sajnos, az egyén ez ellen csak úgy tud tenni, ha minél több barátját arra próbálja rávenni, hogy nézzen a színfalak mögé, a primadonna éppen nagyokat ver a bonviván pofájára, aki megcsöcsörészte a szubrettet - de az előadás a nézőtérről nézve idilli - jaj, cica...

A mi kiszolgáltatottságunkat egy Egyesült Európa csökkentené, egy valóságos állam, koncentrált erőforrásokkal, hadsereggel, egységes államszervezettel.

Ez a jövő útja, ide is fogunk eljutni, de kérdés, hogy mikorra és milyen áron fog a szép idea megvalósulni.

Európa és Amerika útjai elválnak.

Haladhatnak persze párhuzamosan is, de ez nem szükségszerű - például Európának nem kell mindenképpen részt venni a hittérítésben, és lehet baráti viszonyt is kialakítani az oroszokkal, hiszen az érdekek sok területen egybeesnek.

Érdekek?

Fúj, de randa szó - pedig erről van szó, a többi csak dekoráció meg takarólepel.

A mi érdekünk pedig Európa, már persze, ha nem akarunk visszagyalogolni a középkorba.

Mikor megáll majd a menetoszlop a Dnyeszter partján, a Vezér körülnéz és elégedetten állapítja meg: Na ugye!

Mi meg sírva fakadhatunk...

:O)))