Többnyire idős, beteg emberek telefonáltak, közülük is nyilván azok, akiket nem túl sok értelemmel áldott meg a sors. A rajtuk élősködő szélhámos már sok éve nem él, van viszont követője, ráadásul nála is sokkal ártalmasabb: őt Orbán Viktornak hívják, és róla is úgy tudják hívei, hogy Magyarország összes gondját-baját képes meggyógyítani. Most például az élet-halál harcát vívó, tönkrebombázott, vérző, szenvedő Ukrajnától fogja megmenteni hazánkat. Tényleg micsoda nemeslelkű, irgalmas ember!

Vajon a Fideszben mit gondolhatnak saját szavazóik értelmi képességeiről, merthogy Gyurcsok2 a múlt héten ezt írta ki saját fb oldalára: „A magyarok NEM akarnak meghalni Ukrajnáért. A magyarok NEM akarják, hogy a gyerekeiket az ukrán frontra vezényeljék, és onnan koporsóban jöjjenek vissza.” Ugyanez a hazugsága három éve könnyű győzelmet hozott neki, mert a sokkolt társadalom elhitte patologikus hazudozó miniszterelnökük becstelen állítását. A kormánypropaganda pedig, jobb ötlete nem lévén, most újra ráállt erre a vonalra, azt remélve, ha a Tisza Pártból hazaárulókat, ukrán kémeket, ügynököket sikerül csinálniuk és a szavazóik azt is elhiszik, hogy mindezt Magyar Péter szervezi, akkor a szétlopott, lezüllesztett, Putyinnak átjátszani tervezett ország megint Orbánnak fog hálát rebegni. 

Amíg a Fidesz másfél évtizeden át sikert sikerre halmozott azzal, hogy mindig képes volt egyben tartani betonszilárdságú és nem kis arányban betonbutaságú szavazótömbjét, addig az önmagát intellektuálisan magasabban jegyző ellenzéki tábor a választások előtt folyamatos szétbeszélésekkel, vitákkal, véget nem érő okoskodásokkal nehezítette saját helyzetét. Az ellenzéki pártok fegyelmezetlensége pedig tökéletes tükörképe volt szavazóik viselkedésének. A budapesti születésű Arthur Koestler sokat írt erről a jelenségről a múlt század 30-as éveinek Berlinjéből, ahol akkor újságíróként dolgozott; megdöbbenve figyelte, hogy a baloldali pártok egymás közötti viszálya, rivalizálása miként járult hozzá Hitler hatalomra jutásához. 

Most főként a DK túlélői vezetik az efféle értelemellenes, idegbajos küzdelmet olyan üres jelszavakkal, mint „Soha többet kétharmadot!” vagy „Nincs kormányváltás baloldal nélkül”. Csakhogy a már most is súlyos fenyegetésekkel, retorziókkal teli hazai közéletben ezek mondvacsinált, álságos szempontok. A DK egykori szavazóinak úgy a háromnegyede ma már a Tiszában van. Ettől jobboldalivá váltak volna? A Tisza Pártnak pedig nem egyszerűen győzelemre, hanem minél erősebb kétharmadra van szüksége – mindannyiunk, az egész magyar társadalom érdekében. Azért, hogy győzelme után valóban megtörhesse a majd egész biztosan túlélési harcba kezdő, irdatlan pénzekkel, gazdasági hátországgal rendelkező maffiabirodalmat, levagdoshassa rólunk a Fidesz-polip fojtogató karjait.

A DK-nak szavazói ugyan már alig vannak, de annál több az influenszere. Sajnálatosan ők tovább úsznak az árral szemben, mintha nem tudnák, hogy sok egyéni választókerületben egy-két százalékokon múlhat majd a győzelem – s akár a kormány- és rendszerváltás. Az egyikük, Kuncze Gábor is még mindig a pártok saját érdekeit hangsúlyozta a minap a Klubrádióban: „Márpedig olyan nem lesz, mondta, hogy minden párt visszalép egynek az érdekében”. Pedig épp neki elég hitele volna ahhoz, hogy figyelmükbe ajánlja a visszalépést.

Nem, nem a Tisza Párt kedvéért, hanem a rezsim minél biztosabb és minél nagyobb arányú veresége érdekében. Azért olvad a jég, bár a kutyapárt is miután egy évtizedet elszórakozott, most a választással látszik szórakozni, aligha függetlenül az indulással járó bőséges állami forrásoktól. Lelkük rajta. Viszont a Momentum után Józsefváros független és népszerű parlamenti képviselője, az ízig-vérig baloldali Jámbor András is belátta, hogy az ország kritikus helyzetében neki is a Tisza minél nagyobb győzelmét kell segítenie, ezért ő sem indul ’26-ban. És Dobrev Klára is beláthatná végre, hogy nem munkáltató vagy fejvadász, hogy néhány dékás megélhetéséről gondoskodjon a következő négy évre is.

Magyar Péter felfoghatatlan mennyiségű munkával a teljes kilátástalanságból győzelemre esélyes helyzetbe hozta az ellenzéket. De kísért a gyászos történetekkel zsúfolt ellenzéki múlt, a mindig vereséghez vezetett beidegződések, az önteltséggel párosuló politikai tehetségtelenség. Ideje végre nekik is lezárniuk saját felejtésre ítélhető másfél évtizedüket, hogy valami gyökeresen új kezdődhessen, velük együtt.

(kiemelt kép: Gyurcsok József távgyógyász)