Több mint egy évtized után akkor villant fel először némi remény a győzelemre, de ezúttal sem élt sokáig: az ellenzék pártjai ismét maguk hurkoltak kötelet a saját nyakuk köré. Akkor örökre befejeztem velük, végre be kellett látnom, hogy tehetetlenek és menthetetlenek. Az ellenzéki jövő sivárabb volt, mint a sivatag.

Van egy egyszerű, íratlan szabály. Ha Orbán Viktor nagyon akar nyerni, akkor az ellenzéknek még jobban kell akarnia. Ha Orbán bármi áron, a fair küzdelem minimumát is felrúgva akar nyerni, ezt az erőszakot látjuk most közeledni, akkor az ellenzéknek még inkább kell akarnia nyerni. Efféle hatalmas, valósággal emberfeletti akaratra pedig csak egy ember bizonyult alkalmasnak, ezért is nem boldogul vele Orbán teljes államgépezete. És persze Magyar Péter politikai tehetsége sem átlagos. Na ezért akarja őt és nem Orbánt legyőzni a megszégyenülésén felülemelkedni képtelen maradvány ellenzék, és legfőképp a Demokratikus Koalíció.

Bár a vasárnapi, józsefvárosi időközi választás is azt jelezte, hogy a DK napjai is meg vannak számlálva, annyi szavazójuk még mindig lehet, hogy a párt túlnyomórészt budapesti és választási ügyekben többségükben inkompetens öregasszonyai, egyesülve a Fidesz túlnyomórészt vidéki és ugyancsak inkompetens öregasszonyaival, megakadályozzák a Tisza kétharmadát, nagyon rossz esetben akár a győzelmét is. A vidékiek magatartása még csak érthető, őket a hatalom három évtizede hazugságokon lélegezteti, de a pestiek azért tájékozottabbak, őket csak Dobrev Klára manipulálja: úgy beszél hozzájuk, ígér nekik fűt-fát, reformokat, mintha a DK kormányalakításra esélyes erő lenne. Becsapja őket.

Lassan mindenki tisztában van vele, hogy a jelenlegi választási rendszerben Orbán Viktor bukásához elengedhetetlen feltétel egy pontban összepontosítani a változást akaró állampolgárok akaratát. Az ellenzéki győzelemhez muszáj a 106 választási kerületet egyetlen erőben, a Tiszáéban egyesíteni. Mindeddig a rossz minőségű ellenzéki politizálás okozta az egymást követő kudarcokat, most viszont a szavazók felől fenyeget a baj. Magyar Péter ugyan előállította a győzelem feltételeit – a Tisza egy éve megszakítás nélkül vezet –, viszont sokféle negatív érzelmet: sértettséget, dacot, frusztráltságot is előállított, s ezeket az érzelmeket az általa megtizedelt tábor hívei folyamatosan fenntartják, cirkulálják. Micsoda elégtétel lenne nekik Magyar Péter veresége, és nem érdekli őket, hogy ez egyben Magyarország veresége is lenne.

Egy egész nemzet vár egy életszínvonalban és életminőségben jobb életre, olyan hétköznapokra, amelyeket nem a hatalom fenyegetései, megalázásai, hírhamisításai, jogtiprásai tölteneki ki. Milliók várnak arra, hogy Orbán, Lázár, Matolcsy, Tiborcz és bűnszövetségbe tömörült társaik, családtagjaik ne árthassanak többet az országnak. Ők tíz év alatt száz évre való magánvagyont halmoztak fel, ahelyett, hogy ezek a pénzek az egész országot gyarapító működőtőkébe mentek volna. A miniszterelnököt bűnössége már régóta nem csak abban korlátozza, hogy jót cselekedjen, hanem abban is, hogy akarjon jót cselekedni. Bármit tesz, saját magáért teszi, a Fehér Házba is ezért koldulta be magát, hiszen az orosz gáz és olaj is jöhetne más forrásokból, ha a nagy békepárti nem így támogatná Putyin népirtó háborúját.

Aki elvekre, értékekre hivatkozva minden pragmatizmust kivesz a politikából, az úgy viselkedik, mint a gyerek, aki pillangókat kerget a réten. Vagy mint a Párbeszéd társelnöke, Barabás Richárd, aki épp tegnap jelentette be indulását egy új párttal, mondván, a parlamentben legyenek „modern, izgalmas, európai” értékek is. Vajon hányan hiszik el neki, hogy nem csak a Tiszát akarják majd ők is zsarolni, hát még, ha költségvetési százmilliók is leesnének? Magyar Péter mellett azonban nem csak a pragmatizmus szól, az, hogy nincs senki rajta kívül, aki le tudná győzni Orbánt. Rengeteg üdvözlendő dolgot mondott már el a remélhetően majd általa vezetett kormány programjáról, éppen csak a bírálói ezt elhallgatják, letagadják, mert sértettségükben a minimális tárgyilagosságra sem képesek.

Ma még nyomokban nyugati országnak mondhatjuk magunkat, de egy áprilisban győztes Orbán gondoskodna róla, hogy nyugatiságunkból egy nyomelemnyi se maradjon, és 2030-ra az ellenzék ismét teljesen esélytelenné váljon. A DK elnöke mégsem teszi meg azt az egyetlen lépést, a visszalépést, amellyel végre valami hasznosat is tehetne a rezsim bukásáért. Kitart amellett, hogy néhány politikai hullát újra beültethessen a parlamentbe. Valaki szólhatna neki, hogy egy csöpp hazafiság még senkinek nem ártott meg.