Ennek jegyében ezt írta ki az idővonalára:

„Magyarország nem fogad be korlátlanul afgán migránsokat. A kormány nem hajlandó a magyar emberekkel megfizettetni ennek a hibás geopolitikai döntésnek a következményeit!”

Mostanáig megtartóztattam magam, de látván az iszonyatos mennyiségű helyeslést, sőt, hálálkodást, másfelől a menekültekkel szemben felizzó gyűlöletet a posztja alatt, végül nem álltam meg, hogy ne ellenpontozzam ezt az ocsmányságot. Végül betettem egy linket egy cikkről, amely jól érzékelteti, hogy ki mindenki lehet a helyzet áldozata (vagyis kiket gyűlölnek itt, látatlanban a hozzászólók), és beírtam hozzá a következőket:

„Kabulban élő, fiatal újságírónő, az Euronews-nak: Tegnap az irodából hazafelé, megálltam vásárolni, mert szükségem van 1-2 alapvető élelmiszerre. Az árus azt mondta, hogy jobb, ha hazamegyek, mert nincs mellettem kísérő, és a tálibok már itt vannak. Hozzátette, hogy mivel nem viselem a hidzsábot vagy a burkát, a tálibok bánthatnak. Azonnal hazarohantam.’

Nagyon remélem, hogy ez a fiatal újságíró – akit a magyar kormánypolitikusok felfogása szerint már „megfertőzött a gender-ideológia”, hiszen nem vállalja, hogy csak a biológiai adottságai alapján lehessen nő –, szóval hogy ez a felvilágosult ember nem Magyarországon kér majd menedékjogot. Szeretném ugyanis, ha legalább ő megmenekülne annak látványától, hogy mekkora itt a gyűlölet az emigránsokkal, menekültekkel szemben. És hogy azt épp egy emigráns, Zsigmond Barna Pál szítja a leghangosabban.

 Egy magyar származású, román állampolgár, aki elhagyta a szülőföldjét ( = emigráció), átjött Budapestre, majd itt a magyarok pénzén öt évig járt egy egyetemre, most pedig miniszteri biztosként tartjuk őt el, az átlagosnál jóval magasabb színvonalon. Hogy ő ezt megkaphatta, azt evidenciának tartja, mert az persze tetszik neki, hogy a határok liberalizálása folytán neki már nem is kell életveszélyben lennie ahhoz, hogy bárhol egyetemre járhasson. De mivel ő már birtokon belül van, hát azt szeretné, hogy mások már ne jussanak hozzá ilyesmihez.

Ezért hangosan ágálni kezd az ellen, hogy a magyar állam akár afgán emigránsokat is hozzásegítsen az életük biztonságos folytatásához. És ezt abba az álszent dumába csomagolja bele, miszerint „meg akarja kímélni a magyar állampolgárokat” ennek a terheitől. Ne nekik kelljen állni az ehhez szükséges átmeneti támogatások költségeit. Miközben egyébként ezekhez az Unió és az egyéb, humanitárius szervezetek eddig is milliárdokkal járultak hozzá, csak azt a magyar állam nem a menekültek nyelvtanfolyamaira vagy álláskeresési támogatásaira költötte, hanem éppen a szenvedéseik fokozására.

A rájuk szánt pénzből szögesdrótos kerítést épített, majd plakátokon és videókban terjesztette róluk, hogy mindannyian tanulatlan, barbár vadállatok, a civilizáció ellenségei. Hát ezért is szeretném, ha ez a fiatal és művelt, felvilágosult nő mielőbb valahol máshol boldogulhatna és folytathatná a munkáját, és nekem, mint távoli kollégájának, nem kéne a föld alá bújnom előtte, szégyenemben, amiért ilyen barbár kormányt vagyok kénytelen eltűrni a fejem fölött.”

Természetesen nem várom azt, hogy mindettől valóban kiegyenesedjen a világ „meggörbült gyémánttengelye”, de ha csak három-négy ember fülébe is beletettem egy aprócska bogarat, már nem éltem ma hiába, hát nem igaz?