A sajtóból, sőt mi több, az erdélyi magyar sajtóból, ahol a leszámolások, kicsinálások sorozata egy pillanatra sem szakad meg. Sok-sok kollégát láttam az utóbbi években megalázni, kirúgni. Sokan hagyták el a pályát, adták fel.

Sokan kötöttek méltatlan kompromisszumokat, játszanak túlélésre - s okoztak ezzel sokunknak mély csalódást, károkat. A sajtón túli civileknek lehet elképzelése, mit jelenthet állandó nyomás alatt dolgozni, minden vesszőért, lélegzetvételért megküzdeni, de azt a terhelést, amiben élünk mégsem látják át, nem láthatják át. Az értelmiségi leszámolás első áldozatai az újságírók.

Rajtunk statuálnak példát, mi vagyunk a nyulak az agárversenyen. De ami velünk történik - az hamarosan megtörténik, megtörtént a tanárokkal, írókkal, kutatókkal. Látom magam mögött csüggedni a még pályán lévő kollégákat. Szeretném tartani bennük a lelket, de tudom, hogy ezt csak mérsékelni lehet. A mi hivatásunk a szellemi hosszútávfutás.

A hippokrateszi eskühöz hasonló fogadalom, etika köt, jelöli ki a járható utakat. Állandó fizikai, szellemi munka, hogy tartsuk magunkat ehhez.

Van aki bírja, van aki feladja. Egyszer láttam egy kegyetlen katonai kiképzést. Heteken át tartó gyötrődést vízben, sárban, levegőben. Nem mindenki csinálta végig. De azokat, akik közben feladták, megtisztelték a katonatársak. Minden egyes távozónak megkongattak egy harangot, úgy búcsúztatták, vigyázállásban azt, aki volt elég bátor bevallani: nem elég erős, nem elég kitartó, nem elég elszánt.

Aki pedig marad, az szorítsa össze a fogát, és élje a hosszútávfutó magányosságát. Évek óta tart a magyar sajtó felszámolása, vagy ahogy mondják, "újrarendezése". Új lapok, átvett online, tévés, rádiós szerkesztőségek, lecserélt, majd újra lecserélt sajtómunkások, ilyen olyan fifikás sajtótratégiák.

De egy, egyetlen egy újságíró sem született ebben az új sajtóban. Egyetlen hang sem vált meghatározóvá, meggyőzővé, erőssé. Az új sajtó nem sajtó. És nem is lesz az, mert nem a hatalom, nem a befektető, nem a pénz teszi az újságírót.

Hanem a figyelme, a tudása, az etika, amit követ - és mindez el nem vehető, meg nem vásárolható.

Bármilyen behajtót is küldenek érte, bárhogy is torlaszolják el újabb és újabb szerkesztőségek bejáratát erős, egyenruhás, megrendelésre dolgozó emberek. Hanem az újságíró akkor is hallható, látható, ha már mindent elvettek tőle.

Elég egy facebook oldal, egy kósza blog, egy cetli, egy tompa hegyű ceruza, és így is utat tör magának a mondat, a gondolat, amit nem gyűr le a hatalom.

Úgyhogy kongassátok a harangokat a lemaradókért, és aki teheti, futva vigye tovább az üzenetet, vegye át a stafétát és támogassa a még úton lévőket abban, amiben lehet.

(kép: Bayer megmondja a tutit)