|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
„Nem engedünk a 48-ból, és nem engedünk a kormányváltásból, de ehhez minden baloldalira szükségünk lesz április 12-én” – mondta videóüzenetében.
Háromperces, közönség nélküli monológját a lapok ünnepi üzenetnek nevezték, holott az épp az ellenkezője volt: a DK hozzátenni semmit nem tud az ellenzéki győzelemhez, ugyanakkor képes lehet meghiúsítani.
Többek között azt mondta, hogy „a DK a szabad, igazságos, élhető, demokratikus Magyarország ügyét szolgálja”. Valóban felemelő gondolat. Csak hát ezt a sok jót és szépet pártjának bőven lett volna módja az elmúlt 15 évben, akkor még nem 1-2 százalékon állva megvalósítani, de legalább foggal-körömmel harcolni érte.
Csakhogy harcnak, ellenzékinek, Magyar Péter színrelépéséig a nyomát se láttuk. Amit viszont most látunk, nagyotmondások özönét, az a választási rendszer ismeretében elképzelhetetlen mértékű stratégiai és morális vakság, amivel biztosan nem lehet a demokratikus Magyarország ügyét szolgálni.
Na de akkor Dobrev Klára milyen ügyet szolgál? Kinek, minek az ügyét?
(Bruck András) |
|
|
|
|
|


A Hősök terén és az Andrássy úton már minden készen állt a Tisza Párt előreláthatóan sok százezer március 15-i megemlékezőjének fogadására. Ugyanekkor a Demokratikus Koalíció elnöke elsétált valamelyik budapesti parkba, zakóján egy kokárdával és egy kis mikrofonnal.