Mintha perpetuum mobile lett volna. Úton a Vértanúk terére az emberek úgy vették őt körbe, mentek mellette, utána, mintha egy látomást kísértek volna. Volt benne valami más, valami új, szokatlan.  

Gondolom, hozzám hasonlóan ők is azt érezték, hogy új fejezet kezdődött a hazai politikában, mindenekelőtt az ellenzék életében. Nemtörődön vakmerősége, amivel egyik napról a másikra frontális támadást indított az örökös uralomra berendezkedett király és az ő nemzetvesztő udvartartása ellen, radikális szakítás volt mindazzal, amihez szokva voltam az ellenzéki politizálás terméketlen, kiábrándító éveiben. Az őszödi beszédtől a 2021-es ellenzéki előválasztás tragikomédiájáig terjedő hosszú utat virágok és sírkövek nélküli sírgödrök szegélyezték, bennük egymást követő, egymást tönkretenni igyekvő ellenzéki politikusok tévedései, árulásai, gyávaságai, helyzet fel nem ismerései.

Úgy emlékszem, egy dobozos sörrel a kezében tartott a Vérhalom tér felé. A Kossuth teret nagy hirtelen lezárta előle a rendőrség, de az addigra összegyűlt több ezer embernek a közeli Vértanúk tere is megfelelt. Ő ekkor még nem volt politikus, azt hiszem, ő sem tekintette magát annak, azt viszont biztosan megérezte, hogy az idő és a figyelem már az övé. Csupán másfél héttel később pedig a Kossuth tér is az övé lett, akkor már százezres tömeggel. Ennek másfél éve, és azóta tízévnyi munkát végzett el.

Már régen nem mutatkozik sörrel a kezében, nincs éjszakai balhé, megtanulta, hogy politikusként mit tehet és mit nem. De ami igazán számít, hogy az idő és figyelem után a többség bizalmát is megszerezte: ma milliók tartják őt jó és esélyes miniszterelnök-jelöltnek. Holnap pedig, alighanem minden korábbinál nagyobb ellenzéki tömeg előtt elmondja majd, hogy az ország kifosztása, jogtiprások, nemzeti leszakadás, örökös háborús hangulat és a hatalmi önkény ezer formájának keserű évei után Magyarország vissza akar és vissza fog térni a tisztesség, szavahihetőség és szakmaiság, azaz a hétköznapi normalitás útjára.

A miniszterelnök is beszélni fog, de az ő hallgatósága egy másik, amolyan orwelli világban töltötte az elmúlt éveket, s inkább csak az üzletek árait látva találkozott a valósággal. Orbán nekik kedvére hazudhat, így Brüsszel holnap, a Kossuth téren, ahol ő fog beszélni, háborús uszító lesz, Magyar Péter meg Brüsszel bábja, aki, ha győz, az ukrán frontra fogja küldeni a fiatalokat. Egy morál nélküli, káosszal, hitszegéssel teli világ Orbáné, és ha ez a hazugság ’22-ben könnyű győzelmet hozott neki, miért ne hozhatna jövőre is, gondolja. Vajon megint hinni fognak neki? Akkor is, ha magyarországi magyarok legfeljebb segélyt vinni mentek Ukrajnába, mint Magyar Péter is, harcolni soha?

Orbán megállás nélkül a békéről papol, de nála kevesebbet senki nem tett érte. Az ő erkölcsi architektúrája a rombolás, ezért az orosz érdekeknek megfelelően ő is Ukrajna Trianonját akarja, a szomszéd ország teljes kapitulációjával, hatalmas területi vesztességgel, az ukrán népre ráerőszakolt orosz bábkormánnyal. Nyilvánvalóan valamilyen haszonra les belőle. Bár tisztában van vele, hogy egy ennyire torz, Ukrajna legalapvetőbb nemzeti érdekeit semmibe vevő béke a jövő egy pontján Magyarország számára is veszélyessé válhatna, ez a szempont egyáltalán nem létezik nála.

Putyin és Trump budapesti találkozója ugyan egyelőre lefújva, egy újabb nemzeti szégyen elnapolva, de nem kérdés, hogy Orbán harcolni fog érte, mert nagy dolgokat remél tőle. Csak hát tizenöt év tapasztalatával a hátunk mögött biztosak lehetünk benne, hogy aminek ő nagy fontosságot tulajdonít, azzal mi, a nép, kizárólag rosszul járhatunk. Tényleg velejéig romlott gazember, mindent hajlandó elárulni, ami szent.

Magyarország ma egyetlen csillapítatlanul vérző seb, és ha a szavazók, köztük azok, akik még kapaszkodnak a régi ellenzéki pártok maradványaiba, hagyják, hogy jövő áprilisban, a választás éjszakáján ismét Orbán tartsa a győzelmi beszédet, akkor a vérző testben elkezdődik majd az elhalás. A testtel együtt pedig a lélek is meghal majd, s akkor Orbán és az apró falvak minden mindegy népének a szelleme lebeg majd újabb tíz-húsz évig puszta és város felett.

1956-ot az oroszok leverték, és a holnapi évfordulós ünnep sem lesz teljesen szabad: az oroszok most is itt vannak, csak most nem tankokkal, hanem egy még pusztítóbb fegyverrel, Orbánnal. Ezért holnap ellene megyünk majd a Hősök terére, miatta tartunk erődemonstrációt, hogy aztán egy év múlva már valóban szabadon: nélküle és az oroszok nélkül emlékezhessünk meg a hetven évvel ezelőtt megbuktatott forradalomról.