|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
Napközben a csapadékrendszer fokozatosan kelet felé mozdul, de közben gyengül is, így keletebbre kisebb területen és kevesebb csapadék várható, írja a HungaroMet a Facebook-oldalán. Ugyanakkor az északi hegyek csapadéknövelő hatása miatt Borsodban még több eső eshet.
A déli óráktól nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap. A maximum-hőmérséklet az ország nagy részén 15 fok alatt marad, azonban a kezdetben még fátyolfelhős Tiszántúlon 20 fok közelébe is felmelegedhet a levegő a front megérkezése előtt.
A front hétfő estére kelet felé elhagyja térségünket, keddtől egy anticiklon húzódik térségünk fölé, amely napokon keresztül meghatározza az időjárásunkat, írja az Időkép. A következő napokban éjjelente már megjelenhetnek a fagyok, de nem fog az egész országban 0 fok alá csökkenni a hőmérséklet. Főleg a fagyzugokban hűlhet le -2, -3 fokig a levegő. Egyre nagyobb területen képződhet köd, pára, illetve rétegfelhőzet, amely a nappali órákban eleinte nagyrészt feloszlik, ám a hét második felében már lehetnek egész nap szürke, borongós, nyirkos tájak.
Ahol beáll a hidegpárna, ott napközben sem lesz több 8-10 foknál, máshol többnyire 11-17 fok közötti értékek várhatók. A légmozgás szerdán és csütörtökön az északnyugati tájakon lehet számottevő, ezeken a napokon arrafelé élénk, erős lesz a déli-délkeleti szél.
Keddre virradóra keleten kisebb körzetekben rétegfelhőzet képződhet, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, így nagyrészt derült, napos, keleten egy összeáramlási vonal mentén gomolyfelhősebb idő várható. Napközben nem lesz csapadék. A változó irányú szél napközben már gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 8, kora délután 12 és 16 fok között várható.
Szerda hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek néhol lassabban oszlanak fel, utána derült, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél többnyire gyenge marad, de a Rábától nyugatra élénk lesz a szél. A minimum mínusz 2 és plusz 4, a csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű.
Csütörtök hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely keleten néhol lassabban oszlik fel. Ezt követően, illetve másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad, de a Rábától nyugatra élénk lesz a szél. A minimum mínusz 2 és plusz 4, a csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű.
Pénteken is nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely néhol csak lassabban vagy egyáltalán nem oszlik fel, utána derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5, kora délután általában 12 és 17 fok valószínű, de a tartósabban borult tájakon több fokkal hidegebb lesz.
Szombaton és vasárnap is hasonlóan alakul az időjárás: hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely néhol csak lassabban vagy egyáltalán nem oszlik fel, utána derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, kora délután általában 11 és 16 fok valószínű, de a tartósabban borult tájakon több fokkal hidegebb lesz. |
|
|
|
|
|

