Ez utóbbit a közérthetőség kedvéért nevezzük Fidesznek. Az, hogy a testvérek körül most kavarognak az indulatok, magától értetődő, hiszen tudjuk, „itt élned, halnod kell”. Bár tudtommal nyilvánosan még nem hazaárulózta le őket senki, legyünk türelemmel. Például a könyvledaráló vagy a nagyszerű erdélyi magyar újságíró, Parászka Boróka felakasztását hiányoló Mi Hazánk még követelheti, hogy olvasszák be a korcsolyájukat.

Mivel a fenti botránnyal párhuzamosan zajlik a női kézilabda-Európa-bajnokság, márpedig az orbáni Magyarországon a kézilabda a focihoz hasonlóan különleges becsben tartott látványsportág, teszek egy rövidke kitérőt. A kézilabdával kapcsolatban ugyanis van egy nem túl régi sztorim. A facebook hírfolyamában szemem elé került a kézilabda szövetség egyik női illetékesének dicsekvő posztja „kézis lányaink” valamilyen sikeréről. Beleolvastam a jórészt egyetértő kommentekbe, és mivel épp tudomásom volt egy-két idevágó adatról, magam is hozzászóltam, nagyjából ezt írtam: Én viszont tragikusnak tartom, hogy miközben a nálunk nagyságrendekkel gazdagabb Norvégiából sok profi játékos játszik magyar kézilabda klubokban, mert nálunk sokkal többet fizetnek nekik, addig a mi kórházi nővéreink Norvégiába mennek dolgozni, mert ott meg nővérként nekik fizetnek sokkal többet. A következő 3-4 perc olyan volt, mint amikor az egykarú rablóból ömlenek ki a 25 centesek. A bejegyzésem pillanatok alatt 120 like-nál tartott, pályafutásom legsikeresebb írása volt ez a két sor. Aztán hirtelen eltűnt a szövetségi illetékes posztja. Törölte. Gondolom, nem akarta megvárni, míg elérem a százezer like-ot.

Semmi újat nem mondok azzal, hogy a sport az autokráciákban a hatalom egyik fontos pillére. Két órát szurkolsz valahol, aztán két hétig könnyebben elviseled a többnyire nehéz életed. Talán még azt is, ha az állami egészségügyben másfél évet kell várnod egy hasfali sérvoperációra. Jólét helyett, amit az autokrácia nem tud teremteni, hiszen minden fillért ellop és elherdál, a sportgyőzelmek által gerjeszthető nemzeti érzelmekre apellál. De Magyarország valamiképp még ebben is kivétel, mert nálunk a legtöbb ágazathoz hasonlóan még a sport is válságban van: a megnyert érmek és helyezések száma pontosan mutatja, hogy a magyar sport ma egyre több pénzből egyre kevesebb olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmet termel, holott futószalagon épülnek a különféle sportlétesítmények.

Idén júniusban mi voltunk a vizes VB házigazdái a csupán öt éve átadott Duna Arénában, de a magyar csapat csak öt érmet szerzett: két aranyat, mindkettőt Milák Kristóf, két ezüstöt és egy bronzot. A további nagy nevek és remények sehol. Ennél azért sokkal jobb eredmények születtek akkor is, amikor a sportág húsz forintból gazdálkodott, nem milliárdokból.

Íme, még egy példa az adófizetői pénzek hűtlen kezelésére. Tavaly év végén adták át a Fradi pálya mellett Európa legnagyobb, horrorisztikus összegből, 110 milliárdból épült sportcsarnokát, az MVM Dome-ot. Csak azért épült, hogy ott tartsák idén januárban a férfi kézilabda-Európa-bajnokságot, holott arra a Papp László Sportaréna is tökéletesen alkalmas lett volna. A magyar válogatott pedig már a csoportkörben kiesett, a 15. helyen végzett. És a vasárnap véget érő női kézilabda Európa-bajnokságon ez a válogatottunk is csak 11. lett. Négy vereség zsinórban, és a nálunk nagy pénzeket kereső norvég kézilabdások a saját nemzeti válogatottjukban 10 góllal verték a mieinket. „Fertőzött közeg a magyar kézilabda, és semmi esély nincs az öntisztulásra” - állítja az egykori magyar válogatott, aki ma egy svájci kézilabdacsapat sportigazgatója.

Fertőzött – ez a magyar sportrendszer és persze magának a fokozatosan mélyülő diktatúrának a kulcsszava. Vajon azon a Magyarországon, ahol muszáj féltucat alapélelmiszer árát befagyasztani, máskülönben karácsonykor a fél ország csontot rágna, viszont a kézilabdázóink többet keresnek, mint a gazdag országok játékosai, ott egy tízes skálán hol állna a „fertőzöttség” megnevezés? Na és, ahol már Mészáros Lőrinc fiának a vagyona is elérte a százmilliárdot, sőt talán a testvéréé is?

A Liu testvérek országváltásához viszont csak akkor járul hozzá a korcsolyaszövetség, ha visszafizetik a rájuk fordított 300 milliót. Nocsak, mi ez a hirtelen gondos gazdálkodás? S vajon tényleg a két sportolónál volt legjobb helyen ez a rengeteg pénz? Ha viszont Orbán helyénvalónak tartotta ezeket a kirívó összegeket, akkor most miért tesz nekik keresztbe? Elvégre ők – ellentétben a mi kárunkra nagyvonalú adományozóval – tisztességesen megdolgoztak a pénzükért, teljesítettek.

Azért biztosan lesz megoldás. Ha Kínának valóban kell a két srác, és az ezernyi érmük mellé még egy-kettő, akkor majd odalökik neki ezt a pénzt, aztán felépíttetik vele a Fudant a mi 500 milliárdunkból. Magukban pedig mosolyognak majd, ami náluk a visszatarthatatlan, hangos röhögés.