Súlyos kérdés, amely önálló diszkussziót igényel, miként az is, hogy helyes és okos elképzelés-e a XXI. században egy koncentrált múzeum-sziget létrehozása, avagy sem. Ezekről megvan a véleményem, de most másról kívánok szólni. Kéretik e helyütt most nem erre reflektálni!

Továbbá azt is csak zárójelben tenném hozzá, hogy én egészen biztosan más hasonlattal éltem volna: ha már ragaszkodunk a pisiléshez, akkor a hasonlatomat azzal fejeztem volna be, hogy „… olyan, mint belepisilni a vasárnapi levesestálba”, ami talán azért is pontosabb, mert ha a Városligetet Budapest tüdejének nevezzük, akkor a betonrengeteggel tönkretett vagy veszélyeztetett, s tüdőnkbe jutott levegő inkább tűnik analógnak a szervezetből kiválasztott felesleges elektrolitok és anyagcseretermékek folyékony elegyével, amely a nyelőcsövünkön át vizelet formájában visszakerül a szervezetünkbe, s amely – mondjuk ki nyíltan – nem tűnik kimondottan bölcs és átgondolt gasztronómiai eljárásnak.

A „szóval végülis belefér” megengedő félmondatocskát szintén elhagytam volna, nem azért, mintha nem fejezne ki realitást: az emberiség történetében megestek ennél sokkalta súlyosabb és összehasonlíthatatlanul borzalmasabb cselekedetek, az embernek ennél sokkal förtelmesebb dolgok is „belefértek”, akár csak a szakralitást illetően is, s minthogy az emberi történelem leginkább az önismeretre való, arra, hogy tudjuk, mire vagyunk képesek, amely tudáshoz a támpontokat a történelem szolgáltatja, beszámolva mindarról, amit az ember képes volt valaha is megtenni, amelyből aztán levonható az a jókedvre és felhőtlen derűre okot nem szolgáltató konzekvencia, hogy a múlt minden tettét a mai ember is végre tudja hajtani (s csak ismétlem: a rettenetek sorához képet Karácsony hasonlata akár üde színfoltnak is hathat), én mégsem mondtam volna ezt, egyszerűen azért, mert pontosan tudom, hogy az általános szövegértési problémákkal küszködő hazai lakosság (vesd össze a PISA-tesztek egyre elkeserítőbb eredményeit – itt a PISA nem a fent emlegetett vizeletet jelenti, hanem a Programme for International Student Assessment, azaz „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programját), továbbá azért nem említettem volna, mert tudom, hogy a szakmányban félreértők a félreértéseket miként használják fel a legócskább hazudozások és manipulációk mentén politikai csodafegyverekként (vesd össze a hatalom mellé rendelt sajtót, s a főhatalom alá rendelt miniszteriális mellékhatalmakat.)

Ugyanakkor elszórakoztat a primitív manipulációs készségnek és persze a minimális szövegértő képesség teljes hiányának az a roppant mélysége, amely fölött a remek Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára horgonyt vetett. Azt monda ugyanis, hogy Karácsony Gergely mondataival (nota bene csak egy mondatról van szó!) a szenteltvíz kapcsán tett elfogadhatatlan kijelentéseket, amelyekkel hívő, vallásos embereket sértett meg, kigúnyolva és meggyalázva vallási jelképeket, szentségeket és szent helyeket.

Soltész Miklós kínosan és alattomosan téved. Karácsony Gergely egy hasonlattal élt, s egy hasonlaton alapuló következtetést tett. Egyáltalán nem gúnyolt ki és gyalázott meg vallási jelképeket, épp fordítva történt minden. Karácsony Gergely álláspontja szerint – s ebben a tekintetben ugyanazt az elvet képviseli, mint Szent Péter utódai közül a legutolsó három Szent Péter trónján -, hogy a természet áldott (Laudato Si’, azaz „Áldott légy” a kezdete Ferenc pápa 2015 májusában kelt enciklikájának). Ferenc pápa ezt az enciklikát – nem véletlenül – Szent Ferencre hivatkozva indítja, aki a természet egészét az ember közös otthonának tekintette, az állatokat, a növényeket, minden élőlényt egy családnak, amelynek közös az Atyja. „Áldott légy, Uram – idézi Szent Ferencet a pápa –, földanya-nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet.” Ferenc pápa ezt követően arról beszél, hogy ez a nővér kiált most mindannyiunkhoz az elszenvedett károk miatt, „Földünk sóhajtozik és vajúdik (Róm 8,22), hangsúlyozva, hogy a természet, minden egyes fűszál, bokor és fa egyetemes szolidaritást és felelősséget igénylő közjó, amely „magában foglalja a jövő nemzedékeit”. Ha Soltész Miklóshoz még nem jutott volna el a 2015-ben keletkezett textus, ajánlom neki az enciklika szövegének alábbi hivatalos linkjét, ahol egy tucat nyelv közül kiválaszthatja a neki leginkább konveniálót: https://www.vatican.va/.../papa-francesco_20150524...

Karácsony (s nem győzöm hangsúlyozni, hogy más kérdés: igaza van, vagy sem, mindez további viták tárgyát képezi) hasonlatával azt akarta kifejezni, hogy az „áldott” természet, vagyis egy zöldövezeti park (liget) betonépületekkel történő megszentségtelenítése épp olyan elfogadhatatlan, mint meggyalázni a szenteltvíztartót. A hasonlat argumentuma épp a hasonlító és a hasonlított teljes analógiájára épít, azaz – és most fordítva –a szenteltvíztartó vizelettel való megszentségtelenítését ugyanolyan botránynak tekinti, mint az „áldott” természet betonépületekkel való megszentségtelenítését.

Ha Soltész Miklósnak baja van Karácsony hasonlatával (és most ne a szóhasználatra egyszerűsítsünk), akkor vagy baja van Ferenc pápának és két elődjének a természeti környezethez való viszonyával (megteheti, de akkor erről beszéljen), vagy elfogadhatónak tekinti a hasonlat másik oldalát, a szenteltvízbe történő vizelést, ami nem szép egy egyházügyi államtitkár részéről, de a fent említett, s összehasonlíthatatlanul súlyosabb történelmi katasztrófákkal összevetve, amelyek az emberiséget sújtották, Karácsony hasonlata úgyszólván elenyésző, úgyhogy ha Soltész elfogadhatónak tartja a szenteltvíztartó ilyetén megszentségtelenítését, a véleményem nagyon rossz lesz róla, de nem fogom követelni az azonnali menesztését.

Azt viszont annál inkább, hogy egy hermeneutikával, értelmezéstudománnyal foglalkozó szakember, természetesen jó pénzért, tartson Soltész Miklós és sok más miniszteriális fő, továbbá a kormánypárti sajtó képviselői számára egy kimerítő szövegértelmező kurzust.

Elmondhatatlanul rájuk férne.