A most jogosan a viták kereszttüzébe kerülő Biodóm helyén nem is olyan rég még a Vidámpark, pontosabban a jelentősen megcsonkított Vidámpark helyezkedett el. A közelmúltig ezt „Hol nem volt parknak” hívták, amelyet még Tarlós István, Budapest bukott főpolgármestere annak idején azzal adott át, hogy „Végre megszüntettük a beletkiforditó játékokat”.

Tarlós csak két dolgot felejtett el, az egyik, hogy ezzel aztán lényegében meg is szűnt eredeti funkciója, másrészt a Hullámvasút meg a szurikáták bemutatóhelye aligha fér meg egy intézmény keretein belül. Természetesen sokan „dolgoztak” azon, hogy a Vidámpark eltűnjön, pedig egy Budapest méretű városnak illene, hogy legyen ilyen szórakoztatóparkja.

Néhány régi eleme ugyan megmaradt a nagy múltú parknak de ezek működtetését elég nehéz összehangolni mondjuk a Biodómmal. Persze, ha a most lemondott (túl későn) Persányi Miklós megpróbált volna kisebbet álmodni, talán egy fokkal kevesebb gond szakadna a főváros nyakába. Álmodnak azonban mások, akik még emlékezhetnek a Vidámpark egykori népszerű játékaira, köztük talán a legismertebbre, az Elvarázsolt kastélyra, amelynek legizgalmasabb de attól különálló attrakciója volt az örökkön forgó Hordó.

Az 1950-es, 60-as években fénykorát élő Vidámparkban, a Hordónál akkor tömörültek a legtöbben, amikor mezőgazdasági kiállítás volt a fővárosban. Ugyanis a Hordó kijáratánál hatalmas tömeg bámészkodott és röhögött a bent csúszó-mászó, felállni próbáló embereken és gyermekeken. Ugyanis a mezőgazdasági kiállítás alatt rengeteg vidéki ment el a Vidámparkba, akik közül a túlnyomó többség életében először próbált – általában sikertelenül – átevickélni a Hordón. Pedig akik végigjárták az Elvarázsolt kastélyt, egy vészkijáraton meglóghattak volna a kényszerű forgástól. Persze," ha már befizettünk, akkor végigmegyünk" elvet követték a legtöbben, és jó ha csak szédelegve tántorogtak le a kijáratnál és nem esett nagyobb bajuk. Utóbbi viszont, csodák - csodája mégis alig fordult elő.

A körülbelül 2 és fél  méter átmérőjű, 6-7 méter hosszú és szünet nélkül forgó hengernek volt egy belépő és egy kilépő vége. Aki végig tudott rajta úgy menni, hogy nem esett el, azt az összezsúfolódott tömeg megtapsolta. Ilyen azonban ritkán fordult elő.

A Vidámpark semmit nem bízott a véletlenre: két derék, hatalmas növésű férfi mindig ott állt, és segített, akinek kellett, a fiatal lányoknak kérés nélkül is. S nem mintha a pestiek nem csetlettek-botlottak volna eleget, de az igazi nagy tömegbukdácsolást a gyakorlatlanabb vidékiek produkálták. Esetenként hat-nyolc ember is egymásra dőlt, s a Hordó-legények alig győzték kihuzigálni az egyensúlyukból kibillenteket. A gyakorlat az volt, hogy aki legalább egy métert bejött a Hordóba, azt már csak a másik oldalon vitték ki, akármennyit bukdácsolt is. Aki viszont megtorpant a Hordónál, annak a dolgozók felajánlották a csak kifelé nyíló menekülőajtót.

Miután 1979-ben egy gazfickó felgyújtotta az Elvarázsolt Kastélyt, a rosszabb helyre emelt új épület már soha nem lett olyan népszerű, mint az elődje. A Hordó nem vált a tűz martalékává, így, mint külön attrakció tovább forgott eredeti állapotában és helyén, csakhogy így, önmagában már nem volt olyan vonzó, mint korábban.

Kertész Z István