Persze az is baj, hiszen ki mutasson példát az adózók pénzének felelős költésére, ha nem a miniszterelnök.

A valódi probléma, hogy egyáltalán módja volt megépíttetni ezt a vonatot; akarta, kellett neki és megszerezte. A skandalum az, hogy megszerezhette. Mert az általa addigra teljesen elrohasztott magyar államból már hiányoztak azok a fékek, amelyek megakadályozhatták volna, hogy a miniszterelnök állami forrásokból elégítse ki jogtalan privát igényeit.

A baj azonban sokkal korábban kezdődött.

Belőle, saját magából már a politikába lépése első napjaiban hiányzott minden tisztelet a közpénzek iránt. 1993-ban még csak egy kis párt 30 éves elnöke volt, de már az apjához irányította a pártszékházként kapott Tiszti Kaszinó eladásából származó pénz egy részét. Az a pénz lett az Orbán-bányák alapja.

2001-ben pedig 41 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást „nyert” az a kft, amelynek az ő felesége is a résztulajdonosa volt. Innen származik az elhíresült „ne mi nyerjük a legtöbbet” mondása. De ez az ügylet is egészen másképp hangzik így: Orbán Viktor hivatalban lévő miniszterelnökként ennyi közpénzt utalt, utaltatott ki saját magának!

Szőlőtelepítésre sokan kaptak akkoriban állami támogatást, de ha volt egyetlen ember az országban, akinek nem lett volna szabad felvennie ezt a pénzt, az ő. Magyar állampolgárként ugyan neki is járt, de magyar miniszterelnökként nem. Csakhogy a beteges pénzsóvárság mindig felülírt nála minden erkölcsi megfontolást.

Azt, hogy azóta mi történt vele és az országgal, mindenki látja.

Ő dúsgazdag lett, az ország meg pusztulóban: milliók a létminimum környékén tengődnek, a leszakadó területek – ez ma már az ország nagyobb része –, pauperizálódnak, vagyis az ott élők fokozatosan szegényednek, csúsznak tovább lefelé, és szinte semmi remény rá, hogy megkapaszkodjanak.

Ez itt nem az EU-országok társadalmi modellje, nem a rendszerváltás magyar reményeinek megvalósulása, hanem a dél-amerikai modell: a középosztály vékonyodása, eltűnése, a felfelé mobilizáció megállása, kettészakadt társadalom, szegregáció, nyomor, munkanélküliség, a zsákmányszerző állam tobzódása…

Viszont neki bevált a rendszer. Ma már nem kell koszos negyvenmilliókkal bajlódnia, vigyáznia arra, hogy ne ő nyerje a legtöbbet. A szisztéma, amit kiépített, számolatlanul hordja neki a milliárdokat, a strómanjai egyik a másik után vásárolják fel az ország egy-egy darabját.

És aggódnia sincs miért.

A DK elnöke épp egy minapi interjúban nyilatkozta, hogy „nem lehetséges elszámoltatás, a nagy pénzek a jogi normákkal összhangban cseréltek gazdát.” És még az uniós ellenőröknek is tetszett a kisvasútja.

Viktor, hogy te milyen egy nagy király vagy!