Addig nincs baj, amíg valaki azért, mert nem ismeri a róla mesterségesen kialakított, patikamérlegen kimért, a letaposott médiából kreált propagandával sulykolt, de persze minden valóságot nélkülöző képet, jelesül, hogy ő a mesebeli kiskirályfi, a nép egyszerű, de erős gyermekéből lett vezér, a koki-, és sallerosztogató, kereszténységmentő superman, a magyarság, és Európa megmentője, Jézus felcsúti helytartója, vagy azért, mert ismeri, de csak röhög rajta, meg nem küldi egy szívlapáttal!

Abban, hogy a felcsúti kis fickó, ha belenéz a tükörbe, akkor nem egy fifikás politikus, kissé cinikus hamiskártyás, egyenlők közt az első néz rá vissza, hanem maga az isten. Az a gond – az övé, de mienk is – hogy tükör előtt álló sötét parasztra nem egy csereszabatos gyalog, hanem maga a király köszön vissza reggelente. Az a gond, hogy a várbeli – ez önmagában is probléma. A vár! – hogy a várbeli milliárdos rezidenciájának székén, hogy ne essek túlzásokba a trónussal, az ő, és csak az ő székén, ott virít a királyi címer. Ez a gond.

És a történet itt kezd végetérni. Mert a népvezérség innentől nem működik. Mert ez már nem szerep, se politikai, se színházművészeti értelemben. Sokkal inkább Néró, és Caligula óta ismert, és mind a mai napig gyógyíthatatlan kór. Önképzavar. Lelki nyavalya. Mentális katasztrófa.

A teljes morális-lelki-testi leépülés. Mikor a kedves beteg úgy gondolja, hogy a körötte lévő világ legyőzendő, és legyőzhető ellenség.

Mikor már nem vakmerően, sokkal inkább józanság maradékát is elveszítve, vakon rongyol neki mindennek, és mindenkinek. Csak ott a gond, hogy egyenlőtlen, megnyerhetetlen szélmalomharc ez, mert a legyőzendő, de legyőzhetetlen akadály nem más, mint valóság.

Bár hányszor is rohan neki isten vetített ostora, a messiás, az ország, Európa, a világ önjelölt megmentője, acsarkodva a valóság kőkemény, betonszilárdságú falának, annak legfeljebb a felszínét karcolhatja, de a felépítmény, az meg sem rezzen.

Aztán majd jön valaki, akit majd nem érdekel a mesterségesen kreált, és mára ráégett, hazug népvezéri nimbusz, aki nem a vetített tükörképet, a sakktábla királyát, csupán egy sötét parasztot lát majd maga előtt, és előveszi azt a szívlapátot.

Na, akkor zökken majd vissza minden a maga normális medrébe.

Varga Zoltán