"Az ’elsősegélyt’ még tavaly nyáron megkapta a pályaudvar, hiszen a biztonság minden más szempontot megelőz. A munka oroszlánrésze azonban most jön: augusztus 25-től négy hétig teljes lezárás mellett elvégezzük azokat a nagyszabású felújítási munkálatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a pályaudvar zavartalan működését hosszú távon is biztosítsuk" – írta Facebook-posztjában Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója.
A tavaly nyáron és ősszel történt vonatkisiklások Hegyi szerint rávilágítottak arra, hogy a felújításokat fel kell gyorsítani: Keleti-programként megnevezett beavatkozás a 2025-re tervezett legnagyobb pályakarbantartás.
„A kollégák éjjel-nappal dolgozni fognak, cserélünk majd váltót, vágányt, felsővezetéket. Olyan beavatkozásokat végzünk, ami aztán évekre rendezi a Keleti pályaudvar működését" – mondta a poszthoz csatolt videóban.
A kieső vonatjáratokat alternatív autóbusz járatokkal tervezik pótolni a BKK-val való együttműködésnek köszönhetően. A szerencsétlen kezdőidőpontot azzal indokolta, hogy a munkálatokkal járó vágányzár sosem jön jókor, ezért az utasok türelmét kéri.