Egészen biztosan nem tűrték volna sem a németek, sem a franciák, sem az összes nyugat-európai állam azt a tiszteletlenséget, a megalázás megannyi formáját, az aljas meglopásokat, a cinikus átveréseket, a folyamatos szociális veszélyeztetést stb., vagyis – ahogy Orbán fogalmazott – a tiszteletlenség megannyi módját és formáját, ahogy a hatalmon lévők saját lakosságukkal bánnak, önnön cselédségüknek tekintve és akként használva valamennyiünket.

És valóban: a franciák ilyenkor fel szokták szedni az utcaköveket és barikádokat szoktak emelni; a németek kevésbé szoktak ilyet tenni (ahogy Sztálin szerette idézni a régi viccet: a németek azért nem csinálnak forradalmat, mert akkor előfordulhat, hogy rá kell lépni a fűre), de a Sollen jegyében teoretikusan (a filozófiában, a művészetben, az irodalomban) olyat "szoktak" alkotni, ami talán még a Wass Albert- vagy a Prohászka Ottokár-oeuvre-nél, de még Ákos zeneművészeténél vagy Balázs Péter színművészeténél – és sorolhatnám – is valamelyest jelentősebbnek mondható, „fejben”, „elméletben”, „teoretikusan” vívva meg a maguk forradalmát. (A remek irodalmi érzékkel rendelkező Napóleon Beaumarchais művét, a Figaro házasságát a francia forradalom előszelének mondta, miként a Goncourt fivérek Schiller Ármány és szerelmét tekintették a német forradalomnak.)

Ám a lényegre visszatérve, bízzunk abban, s ezzel a jogosan felháborodott Orbánt is szeretném megnyugtatni és lecsillapítani, hogy 2022-ben valóban nem fogja tűrni tovább a saját kormányától rázúduló tiszteletlenséget a magyar lakosság.

És nem teoretikusan, nem fejben, hanem elcsalhatatlan és meghamisíthatatlan, a megszokott láncszavazásoknak és a leálló számítógépes rendszernek nem kitett szavazócédulákon.

Ott egye meg a fene, ha mindezért a fűre kell taposni!