Elöljáróban: történelmi bűnnek gondolom, hogy az őszödi beszéd után nem mondott le. Azt, hogy milyen értékelések, közvélemény-kutatások, megfontolások alapján nem mondott le, nyilván nem tudom..., de annak, hogy utána is pozícióban maradt 2009-ig, azt gondolom, hogy meghatározó (viszont messze nem kizárólagos!!!) szerepe volt abban, hogy 2010-ben Orbánnak kétharmada lehetetett.

De ha félreteszem a - pályaelhagyó - politológus énemet, akkor a saját emlékeim Gyurcsányról sokkal komplexebbek, mint a fenti, a rövidsége miatt egyébként szükségszerűen felszínes értékelés.

2008-ban, a grúziai háború idején az egykori - akkor még szakmai alapon működő - Magyar Külügyi Intézet munkatársaként napi szinten elemeztük a háborút és vettünk részt a különböző szintű kormányzati értékelések elkészítésében. Volt egy alkalom, amikor miniszterelnökként Gyurcsány is részt vett egy ilyen megbeszélésen.

Máig emlékszem rá, amit akkor mondott: "Úgy magyarázzátok, fiúk, hogy nem megtanulni akarom, hanem megérteni" - aztán feszült figyelemmel végighallgatta a 2+ órás értékelő megbeszélést... és utána aztán feltette azt a két-három kérdést, ami valóban lényeges volt.

Lenyűgözően okos volt, úgy emlékszem rá. És ezt a megfogalmazását azóta is fel-felidézem néha, mint annak a példáját, hogy mit jelent az, hogy valaki képes a szükséges mélységig foglalkozni egy problémával, viszont nem elveszni benne.

A második személyes emlékem egy nyári egyetem, valamikor még a COVID előtt. Gyurcsány, kétszeres volt miniszterelnökként, az akkor még nagyon erős Demokratikus Koalíció elnökeként teljesen egyenlő félként vitatkozott a résztvevő, és a neki fiatalos hévvel be-beszólógató hallgatókkal.

Árnyéka nem kísértett benne semmiféle kiválasztottság-érzésnek, vagy annak, hogy elvárt volna bármiféle különös tiszteletet a szokásos, emberi normákon túl. Kemény volt, nyilván, de egyébként szakmai és korrekt. És kifejezetten élvezte a vitatkozást.

A harmadik emlékem 2022 nyara, amikor már zajlott a nagy ukrajnai háború. 2022 június végén derült ki, hogy nem fogom tudni folytatni a munkát az NKE-n a Stratégiai Védelmi Kutatóintézetben (nem, nem fogom elmondani, hogy mi történt - sem most, sem később).

Amikor július elején - immár botcsinálta kvázi-celebként - megírtam nyilvánosan, hogy elváltak az útjaink az intézettel, Gyurcsány aznap este üzent egy általam mentorként tisztelt, számomra nagyon fontos emberen keresztül, hogy tud-e valamiben segíteni. Szerencsére nem volt erre szükség (mindig több lábon álltam, mindig van B-tervem, és ekkor is volt), de ezzel együtt nagyon szép gesztusként emlékszem rá.

Ezek az emlékek nyilván nem reprezentatívak, és főleg nem koherensek, mert sosem dolgoztam a politika környékén olyan szinten, hogy gyakoribb kapcsolatom legyen politikai vezetőkkel, főleg nem miniszterelnökökkel... szóval inkább csak afféle személyes benyomások.

De, bár ez a napokban nyilván nagy divat, nem hiszem, hogy egy kétszeres miniszterelnök és másfél évtizedig az ellenzéki politikát meghatározó politikus munkásságát gyorsan vagy kapkodva kellene megítélni. Ezt akkor lehet majd jól, szakmailag megcsinálni, ha ismertek lesznek azok az elsődleges források is, amelyek meghatározták a Gyurcsány-kormányok akkori döntéseit.

Összességében azt gondolom, hogy nagyon másmilyen, és valószínűleg jobb országban élnénk, ha Gyurcsány Ferenc 2006-ban lemondott volna. De mivel ezt nem tette, ezért most, a lemondása után, - szintén pályaelhagyó - történészként leginkább azt gondolom, hogy nagyon remélem, hogy meg fogja írni az emlékiratait, mert nagy idők nagy tanúja - és alakítója - volt.

(Rácz András)