Nagyon nehéz akkor búcsút vennie egy olyan baráttól, ismerőstől, akivel nagyon sok értékes pillanatot tölthetett együtt, akivel számos közös emlék összeköti. Búcsúzni szinte lehetetlen egy olyan embertől, akivel kölcsönös tisztelettel, közös értékrenddel és elhivatottsággal évtizedekig egymás mellett vállvetve harcolt, és alakította a közéletet, akivel számos közös kiállás emléke örökre bevésődött a tudatába, és bizonyos szempontból a történelembe.

Generációnk legkiválóbb embere annyi küzdelem után most megpihen.

Setét Jenő a cigány nép egyszerű gyermeke volt. Nem szerzett vagyonokat, nem viselt tisztségeket, sem rangokat, nem irányított országot, de kiállásával, szavaival mégis egy nemzet nevében, milliók érdekében szólalt meg. Aktivistaként, polgárjogi harcosként mindig a szegényekért, az elnyomottakért harcolt, miközben épp oly nyomorúságos körülmények között élt, mint akikért naponta szót emelt, és őt is épp úgy megpróbálták elnyomni, elhallgattatni, mint akiknek jogegyenlőségéért szónokolt.  Nem voltak tudományos fokozatai, de bölcsességével, tisztességével, látásmódjával, erkölcsi tartásával, és a társadalom tiszteletével a leggazdagabb, a legnemesebb és legnagyobb emberek nagyságához és sorához emelkedett. Közéleti szerepvállalásaival megmutatta, Van Hova Tartozni!

Hatalmas, de gyenge szíve most megállt, meghasadt. Ebben minden bizonnyal nem csak a mérhetetlen mennyiségű kávé és a cigaretta, de a mai politikai közállapotok, a becsapott és megvezetett ország reményképének megbicsaklása is nagymértékben közrejátszott.  Halála felkiáltójelként égjen tudatunkba: addig becsüljük meg, addig ismerjük el embertársaink erényeit, munkásságát, amíg él, mert a szívdobogás megállása után leírt, vagy kimondott szavak már nem sokat érnek! Alig 24 órával ezelőtt küldött messenger üzeneted, az 50. születésnapodra kapott számtalan jókívánság miatt mondott videoüzeneted még reménytől sugárzóan, bizakodással telinek tűnt. De néhány órával később már a fájdalmas valóság ütött arcul mindannyiunkat.

Most üresség és csend költözik a roma közéletbe, az országba. Elment a legnagyobb küzdő, aki minden áldott nap harcba indult, és nem csak szavakkal, fizikai jelenléttel is protestált a jogfosztottság ellen, az esélyegyenlőségért.

Az aranybarna bőrén megcsillanó napfény reményt és erőt adott, hangja országhatárokon átívelve is egyértelművé tette az igazságot, a cigarettafüsttől megsárgult ujjai pedig megmutatták a helyes utat.

Tekintélyt parancsoló alkatával, kiállásával Ő maga volt a mondat végén az írásjel: a pont, a kijelentő mód.

Setét Jenő Brada, Isten ölelő karján megpihenve azért néha nézz le ránk, és szólj, ha szükségét érzed! Ott leszel szívünkben örökké, de tudom azt is, Te ott fogsz majd ülni, vagy állni közöttünk, kezedben az elmaradhatatlan kávéval és cigarettával, és figyelsz mindannyiunkra.

Jenő, nyugodj békében!

Hidvégi-B. Attila/RomNet