![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Később Gulyás a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott és az ügyészségre bizonyítékként benyújtott hangfelvételre is kitért, amin volt felesége, Varga Judit hallható, ahogy az akkori házaspár még 2023-ban a Völner–Schadl-ügyről beszélget. Erről a hangfelvételről és annak nyilvánosságra hozataláról Gulyás azt mondta, hogy ilyet „a náci házmesterek és a kommunista besúgók csináltak.” (telex)
Gulyás Gergely három dolgot állít Magyar Péterről: 1 Magyar Péter bolond, és ezt ők együtt beszélték meg, amikor még barátkoztak. 2. Az ismert hangfelvétel kapcsán ezt mondja: ilyet náci házmesterek csináltak, valamint 3. kommunista besúgok.
Mindannyian tudjuk, hogy a kétperces hangfelvételen mit mond Varga Judit, erről tehát nem kell külön beszélni. De arról igen, hogy a politikai ellenféllé vált egykori barátot Gulyás Gergely bolondnak, nácinak és kommunistának nevezi ill. hasonlatosnak mondja házmesterekhez és a besúgókhoz.
Mármost a helyzet az, hogy Hont Andráson kívül, mindenki, így Gulyás is pontosan tudja, hogy a hangfelvételen Varga Judit nem kevesebbet állít, úgyis mint igazságügyminiszter, hogy a Völlner-Schadl ügy aktáiba belenyúltak, és kihúztak belőle bizonyos neveket. Ha Gulyásban lenne egy csepp becsület, akkor azt ugyan mondhatná, hogy MP a feleségét hallgatta le, de csak akkor, ha hozzátenné, hogy azért, mert alapvető információkat mondott el az igazságügyminiszter, ami közérdekű a Völlner-Schadl ügyben. Erre Gulyás, a volt barát nem tér ki, mert feladata van: mint volt barát meg kell semmisítenie Magyar Pétert, akinek a pártja VEZET Gulyás miniszter pártja előtt.
Nos, a politikai feladat végrehajtása érdekében Gulyás a menczerizmusnak is alá megy, hiszen egy VOLT BARÁTRÓL mondja azt, amit mondott. És persze még azt is hozzá teszi, hogy MP morális okokból nem alkalmas miniszterelnökjelöltnek. Morális okokról beszél Gulyás. És nem szakad le a plafon. Akkor inkább csendesen üzenem neki, meg Rogánnak, ha ugyan ez utóbbi találja még ki ezeket a "zseniális" rágalomnyúzásokat: Ennek a kommunikációnak a madman korszak magyar szakaszában már nincs hatása. A magtábort persze tartja, de azt minden "A" betű is tartaná.
Viszont: ezzel csak távolít a Fidesz mindenkit magától, aki nem része a szűk klientúrának. Ezt hívják ugyanis a kommunikatív morális megsemmisítés ÖNGÓLJÁNAK. és aki ezt nem ismeri fel, az hiába menczerezteti az egész miniszteriális brigádot. Lásd a Kollár Kinga elleni hadjárat kontraproduktívitását.
Morálisan túl nagy a bukás, Gulyás uram.
P. S. És Ön, Gulyás Gergely, egyáltalán, hogy ejtheti ki azt a száján: barát. Miféle barát Ön, mi jár az Ön fejében, ha ez a szó az eszébe jut?
(Kardos András)
|
|
|
|