Péntek este Orbán Viktor befejezte a beszédét Győrben, beült a kis minibuszába – és mi történt? Vajon mondta neki Szijjártó, hogy szenzációs beszéd volt, meglesz a két győri körzet is? Küldött neki egy esemest Lázár, hogy látta a tévében a lelkes tömeget, és tuti, hogy itt nem a Panyi és a Szabó Bence féle kémek és árulók győznek? Becsörgött Kubatov, hogy Főni, ugye jók voltak a feketeruhásaim? Rábeszélte őt Kaminsky Fanni, hogy hazafelé legyen még egy gyors tiktokvideó a hátsó ülésről, mert azzal lehet választást nyerni?

Vagy a csend volt az úr, miközben halkan duruzsolt a motor, fogytak a kilométerek, és a miniszterelnöknek volt alkalma elgondolkodni azon, hova lett az a Magyarország, amit még irányítani tudott?

Mert az a húsz másodperc ott, a győri beszéd alatt mindent megmutatott. Megmutatta a társadalom dühét, a rezsim tanácstalanságát, a miniszterelnök kétségbeesését. Megmutatta azt a vezetőt, aki Európát akarta irányítani, de immár nemhogy Magyarországot, hanem olykor saját magát sem tudja. Aki egy pillanatra elveszítette a fejét, és itt hagyott az utókorra egy olyan mozdulatsort, egy olyan beszédrészletet, amelyet ez az ország sokáig nem fog elfelejteni.

A higgadtság odalett. A béke elszállt. A stratégiai nyugalom ripacskodásba fulladt.

Lehet, hogy az országjárás jól indult Orbán Viktor számára, de ahogy teltek a napok, a sok-sok mini Békemenet ugyanúgy beleszürkült a kampányba, mint az újdonság nélküli, a szokásos frázisokat puffogtató miniszterelnöki beszédek. A tüntetők száma viszont egyre magasabb lett, már nemcsak az a program, hogy Orbánt ünnepelni kell egy-egy helyszínen, hanem az is, hogy ki lehet fütyülni. És amikor már egy kisebb magánhadsereget kell bevetni a tüntetők ellen, az nem a rendszer stabilitását és magabiztosságát fejezi ki. Sokkal inkább a sebezhetőségét.

A kormánypárt országjárása elfáradt, és maga a miniszterelnök is elfáradt. Nem eshetett volna ki abból a szerepből, amelyet neki nap mint nap mutatnia kell, ám kézmozdulatai, szavai most nem erőt sugároztak – hanem látványos tehetetlenséget. Legfőbb politikai ellenfele pedig lecsapta a magas labdát, olyat tett, aminél nincs kínosabb – sajnálni kezdte egykori példaképét.

A Fidesz győzelméhez már nem sokat tudok hozzátenni – mondta Orbán még Veszprémben, és két óra múlva kiderült, hogy ha hozzátenni nem is, elvenni nagyon is tud. És éppen a saját táborától vette el azt hitet, hogy a miniszterelnök mindig higgadt, mindig kiegyensúlyozott, mindig kézben tartja a dolgokat.

Győr valóban fordulatot hozott a kampányban. Az ország első embere, aki másfél hétig hitt a fordításban, alighanem végleg belátta, hogy a változást nem lehet megállítani. Ő maga is vereséget szenvedett attól az embertől, akit két éve próbál legyőzni, megszégyeníteni, tönkretenni. Most mégis ez az ember mosolyog rajta, és ezen már akárhány tiktokvideó sem segíthet.

(A propaganda alkonya; kép: Orbán Viktor FB-oldal)