|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
A járványt május 15-én jelentették be hivatalosan, és alig néhány hét alatt drámai mértékben nőtt a fertőzöttek száma. Az egészségügyi jelentések szerint eddig 550 megerősített esetet regisztráltak, közülük 101 beteg meghalt, míg 19-en felépültek a fertőzésből – írja a New York Post.
A járvány központja Kelet-Kongó Ituri tartománya, ahol az esetek több mint 90 százalékát észlelték. A vírus azonban már túljutott a térség határain: megjelent Észak- és Dél-Kivu tartományokban, valamint a szomszédos Ugandában is.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint jelenleg alacsony a veszélye annak, hogy a járvány globális méretűvé váljon, ugyanakkor a helyzet továbbra is rendkívül súlyos. A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ugandai látogatása során hangsúlyozta: „Az ebolás betegek fel tudnak épülni, ha megkapják a szükséges orvosi támogatást.”
A mostani járványt a ritka Bundibugyo-vírus okozza. Ez különösen nagy kihívást jelent az egészségügyi szakemberek számára, mivel ezzel a vírustípussal szemben jelenleg nincs engedélyezett vakcina vagy célzott kezelés. A korábbi kongói járványok többségét egy másik ebolatörzs, a Zaire-vírus okozta, amely ellen már rendelkezésre álltak hatékonyabb védekezési eszközök.
A szakemberek attól tartanak, hogy a valós fertőzöttszám jóval magasabb lehet a hivatalosan közöltnél. A járványt ugyanis csak hetekkel az első megbetegedések után azonosították, ráadásul a kontaktkutatás jelenleg csupán az esetek mintegy 64 százalékát fedi le.
A védekezést tovább nehezíti a térség instabil biztonsági helyzete. A WHO szerint a folyamatos fegyveres összecsapások akadályozzák a járványügyi munkát és növelik a fel nem derített fertőzések számát. Az erőszak miatt közel egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát, ami rendkívül megnehezíti a fertőzöttekkel kapcsolatba került személyek felkutatását.
Az egészségügyi dolgozók helyzete sem könnyű. Több esetben támadások érték azokat a szakembereket, akik a fertőzés megfékezésén dolgoznak. A helyiek egy része bizalmatlan a hatóságokkal szemben, mások pedig egyszerűen nem hisznek a vírus veszélyességében. A járvány következményei már a szomszédos országokban is érezhetők. Kedden Kenyában könnygázzal oszlatta fel a rendőrség azokat a tüntetőket, akik egy tervezett ebola-karanténközpont ellen demonstráltak Nanyuki városában.
Az Egyesült Államok egy 50 ágyas elkülönítő létesítményt szeretett volna létrehozni a térségben, ahol az Afrikában megfertőződő amerikai állampolgárokat kezelhetnék. A terv azonban heves ellenállást váltott ki, ezért egy kenyai bíróság a múlt hónapban felfüggesztette az építkezést.
Bár Kenyában eddig nem regisztráltak ebolás beteget, a szomszédos Ugandában már 19 megerősített fertőzöttről tudnak a hatóságok, ami tovább növeli az aggodalmakat a régióban.
|
|
|
|
|
|

