A frissen megválasztott elnök programjában kiemelte: ,,Nem fogadhatjuk el, hogy mostantól a Fidesz és a Mi Hazánk a Tisza egyetlen ellenzéke. Ezek a szélsőséges politikai pártok nem alkalmasak a Tisza demokratikus kontrolljára. Ahogy a választások előtt szükség volt arra, hogy a Momentum hátra lépjen egyet az ország érdekében, most itt az ideje, hogy előre lépjünk, és demokratikus ellenzékként ellenőrizzük, véleményezzük a kormány munkáját, mert a Momentum Magyarország egyetlen konstruktív ellenzéki pártja.”
Felelősségünk van a szabad Magyarországra vágyókért, a fiatalokért, akikért annyi éven át kiálltunk, amikor az oktatásukról volt szó. Felelősségünk van az idősekért, akiket az állami ellátórendszerek sokszor magukra hagynak. Felelősségünk van a fenntarthatóságért, ami nélkül nem lehet a jövő Magyarországáról beszélni. Felelősek vagyunk azokért, akik kisebbségben vannak és nem élhetik meg az egyenlőséget ebben az országban. – fogalmazott megválasztása után Szilas Kincső.
Szilas Kincső az elmúlt években kispesti önkormányzati képviselőként, valamint a Momentum Nőügyi Érdekképviseleti Csoportjának vezetőjeként dolgozott. Nevéhez számos olyan kezdeményezés fűződik, amely a nők és a fiatalok közéleti szerepvállalását, a munka és a magánélet egyensúlyát, valamint a kiszolgáltatott társadalmi csoportok védelmét célozta.
Kertész Z István