Közben sok kézszorítás, vállveregetés - úristen, ezek minimum azt hiszik, én vagyok Karácsony Gergely nénikéje, vagy legalábbis az al-aljegyző helyettesének a segédje -, nem cáfolom, így orvul bejutok.

Orbán most zárt helyen beszél, a Zeneakadémián. Úgy látszik, a protokollból nem jött el mindenki, az újságírók szerint sok az üres hely.

Nálunk Petri György vers, a Zeneakadémián Orbán Wass Albertet idéz. Nálunk Göncz Árpád írását olvassák fel Bibóról. A Közszolgálati Egyetemen Kövér: "Nem biztos, hogy jó ötlet volt Göncz Árpádot köztársasági elnökké választani." Nálunk Cseh Tamás dala Budapestről - őt Orbán is szerette valamikor, talán beleférne az ő ünnepségébe is.

Üdvrivalgás, Karácsony a színpadra lép. Meghajol. Ezt még sohasem láttam tőle, lélekben sem: ez a szelíd arcú ember a kampányban hihetetlenül ütésállónak bizonyult. De most összekulcsolt kézzel, szokatlanul mélyen hajol meg - Budapest népe előtt. Arról beszél, hogy Budapest minden magyar fővárosa, azoké is, akik most nem a változásra szavaztak.

Valaki mellettem fütyül egyet - dühös a kormánypárti szavazókra. A környezete leinti, és amikor Karácsony úgy folytatja: reméli, jövőre ők is itt lesznek velünk, már ő is tapsol.

Az új főpolgármester szerint a köztársaság születésnapja -azt is ünnepeljük ma- legyen a köztársaság újjászületése is. "Sem a nemzeti lobogó, sem a lyukas zászló, sem az Országháza, sem a Városháza, sem a közmédia, sem a jog és az igazság nem lehet csak egyik vagy másik oldalé." A miniszterelnök beszédében nincs szó a köztársaságról. Valahogy kiment a fejéből.

Itthon elolvasom a Fidesz hivatalos közleményét. Szerintük a forradalomnak az volt a célja, hogy "senki ne diktálhassa, hogyan és kivel éljenek együtt a magyarok", és "senki ne vehesse el a kultúrájukat". Hm. Nem kellene szólni nekik, hogy a felkelés nem a migráció ellen tört ki?

Nem lesz ez könnyű. De most ünnep van, szép, verőfényes. Bizakodunk.