Az utolsó pár tucatnyi, aki esetleg még meghatározó pozícióban van, az az egykori KISZ és fiatal ellenzéki generáció, akik még politizálnak. Őket tényleg húszas éveik elején szervezhette be az állambiztonság, ami bizony szakmailag akkor teljesen indokolt volt.

Ezért nincs aktanyilvánosság, mert egyszerűen teljesen biztos, hogy a csoportképen legalább 1-2 de inkább több hálózati személy is látható. Amikor a hálózati személyt beszervezték, már csak rutinból ment ilyesmi. Anyukám, aki Karikó Katalinnal kb. egyidős és ugyanúgy egy felsőoktatási intézményben volt kezdő kutató a nyolcvanas években, mesélte, hogy XY, aki teljesen közismerten "volt" állambiztonságis volt, mondta a politizáló fiataloknak, hogy "jaj ne előttem mondjátok már gyerekek". Aztán meg anyámnak külön, hogy azért ne gondolja, hogy a "gyerekek" között nincs olyan aki jelent. Van.

A "gyerekek" aztán az elmúlt 5-10 évben nyugdíjba mentek, de addig egy megyeszékhely meghatározó személyiségei voltak. Volt közöttük igazi féreg, meg olyan is, aki köztiszteletben áll. Ki volt az ügynök? Nem tudjuk. Sejtjük. De lehet rosszul sejtjük.

A formálódó ellenzék volt talán az egyik olyan terület, ahol ennél jóval komolyabban vették a dolgot.

A kérdés az elmúlt 30 évet végigkísérte. Általános alkalmatlanságukon kívül ezért nem tudok az Antall-kormányról kb. semmi jót gondolni, Antallt pedig egy kisszerű, megalkuvó alaknál többre tartani. Persze tudom. A körülmények, a kormányzóképesség, a közhangulat. Meg a f...

Mostanra túl lennénk az egészen. Lenne egy kiváló beszervezés-irodalmunk, nemcsak Esterházy javított kiadása. Még az SZT-tisztek életében lejátszódtak volna azok a meccsek, amikor kiáll a hálózati személy, elmondja hogy aláírt, de nem jelentett, de aztán jön a nyugdíjas SZT-tiszt, hogy jaj dehogynem kisapám. Ha sokat mondok öt év alatt lezajlott volna az egész. Ennyi idő kellett volna ahhoz, hogy az utolsó állomási kocsmában is teljesen világos legyen az, hogy mi a különbség egy huszonéves Karikó Katika tud. segédmunkatárs által aláírt karton és egy jelentések tucatjait tartalmazó akta között. Számos jótollú ember vívódásait olvashattuk volna el, hogy mit éreztek közben, hogy szelektáltak, mit jelentenek és mit nem. Katolikus ország vagyunk, gyónás és penitencia után a legtöbb ember folytatta volna életét-karrierjét. Vidéken leginkább azért mert nincs másik.

De nem. Ugyanúgy, ahogy nem dolgoztuk fel honfitársaink lemészárlását és kitelepítését, ezt se tettük. A rák és az alkohol dolgozta fel nekünk. Ha keressük a keleti blokkot még mindig nyomasztó rossz hangulat okát, hát ez az egyik. Hogy egyszer kellett volna megcsinálni és nem csináltuk meg.

Ami engem az ügynökakták körüli vitákban külön idegesít, az a félelem, hogy a plebs majd nem fogja tudni feldolgozni. Nyilván ha van egy Rainer M. János vagy Ungváry Krisztián, az sokat segít abban, hogy jobban menjen a feldolgozás. De nélkülük is megtörténne. Lincselések lennének? Frászt. Örök harag? Az lehet. Sírva együtt berúgás közben megbocsátás? Az is lehet. Magyarországnak szerencsére pont elég nagy értelmisége van ahhoz, hogy nem okozott volna gondot ezt jól kibeszélni.

És ami a legfontosabb, már rég túl lennénk az egészen. De nem vagyunk túl, és nagyon valószínű, hogy a következő természettudományos Nobel-díjunkat is itthon ez fogja beszennyezni.

Ezért van az, hogy akármilyen felállásban is indul az ellenzék a következő választáson, ha olyan párt is része lesz az ellenzéki összefogásnak, amely nem támogatja az azonnali, teljes és feltétel nélküli aktanyilvánosságot, én nem fogok rájuk szavazni.

Diétás Magyar Múzsa