![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A villamos a Bosnyák tértől a Nagy Lajos király útján (akkor Hajtsár út) újonnan kiépített egyvágányú pályán, az Egressy út – Vezér utca útvonalon a Mogyoródi útig járt. Egy 1935-ös menetrend szerint már csak a Bosnyák tér és a Mogyoródi út között ingázott de az üzemideje meglehetősen hosszú volt.
A Bosnyák térről az első kocsi 4.50-kor, a külső végállomásról az utolsó 0.20-kor indult. A sűrűbb közlekedés érdekében ezen a szakaszon kiépítettek egy kitérőt is. Még akkor is megmaradt a Vezér úti végállomás, amikor továbbépítették a villamospályát a Füredi útig, amelyen a 64-es jelzésű villamosok közlekedtek egészen a megszűntetésükig. A 68-as zuglói szakaszát akkor változtatták meg, amikor elkészült a Nagy Lajos király útján az Örs vezér térig a villamospálya. A 68-as az 1950-es évek második felében már éjszakai járat volt, amikor egész Budapesten az üzemszüneti időben még csak hat vonal létezett. 1970-ig, a budapesti villamosok számozásában a hatvanas számmező teljesen ki volt töltve. A 68-as járat két végállomása, 1964-iől, az új Erzsébet híd megnyitásától a Móricz Zsigmond körtér és az Örs vezér téri, korábban Fehér úti volt. Megszüntetésére azután került sor, hogy a 2-es metrót ( akkor Kelet-nyugati metrónak hívták) átvezették Budára, és ezzel együtt az Erzsébet hídról levették a villamosközlekedést.
Azonban nem csak hídon, hanem a hajdani járat legnagyobb részén: a Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Thökölyút tengelyen is felszedték a síneket. Így a Rákóczi úti villamosokból a 44-es és a 67-es a Baross tértől indult a külső végállomásuk felé, a 68-as járat a gyakorlatban értelmetlen lett, mert a Baross tér és az Örs vezér tere között ott volt a sokkal gyorsabb metró, ennek ellenére 1976-januárjáig megmaradt ezen a szakaszon.
A hitlerista hadsereg a második világháborúban felrobbantotta legszebb hidunkat is, az Erzsébet hidat. Ezért a II. világháború után a Rákóczi úti a villamosok csak a Március 15. térig tudtak eljutni, ahol részükre ideiglenes hurok fordulót építettek ki. Sajnos ez az ideiglenes állapot húsz évig, 1964 november 20-ig tartott. Azonban a villamosok csupán nyolc évig maradhattak az Erzsébet hídon, így másik négy viszonylattal együtt a 68-as is lekerült onnan.
A villamosok átgondolatlan megszüntetése után hatalmas buszáradat lepte el ezt a gerincútvonalat. Azonban a buszok nem voltak képesek megbirkózni a hatalmas tömeggel. Az akkori közlekedés tervezők azt is rosszul kalkulálták ki, hogy alul úgyis ott a metró, amely azonban közép- és Dél-Buda felé nem biztosított összeköttetést. A 68-as sosem volt nagyon sűrű járat, a teljes útvonalán több más villamosviszonylat is közlekedett, például ekkor a Bartók Béla út belső szakszán hét alap és egy betétjárat is szállította az utasokat.
A 68-as járaton évtizedekig közlekedtek a képen is látható két középbejáratú kocsiból ikerbe kapcsolt szerelvények, amelyeket a hídon való átkeléskor váltották fel a hazai gyártású FVV- csuklósok, Ezeknek két vezetőállásuk volt és oldalanként öt-öt kétszárnyú ajtajuk. a későbbiekben két UV típusú motorkocsi közé illesztett pótkocsis szerelvények jártak a vonalon annak megszüntetéséig.
Kertész Z István/kép: Fortepan |
|
|
|