![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Ebben az interjúban is végig a sorok között kell olvasni. Azonban nagyon érdekes, hogy miközben – egyébként helytállóan – elmondja, hogy az EP választáson nem bomlott meg a fideszes támogatói tömb és hogy a Tisza párt 30-40%-os felmérésbeli eredményei nem elengedőek a kormányváltáshoz, jól érezhetően komolyan veszik a veszélyt. De a kedvenc mondatom ez: „Ez egy nagyon összetett kérdés, mert én közben látom erodálódni a karakterét. Őszintén és egyenesen fogalmazok: Magyar Péter jól láthatóan egy idegbeteg, gyenge idegzetű csávó. Minden ütés fáj neki, és egyre inkább kirajzolódik az igazi arca, hibát hibára halmoz.”
Ez egy véletlenül őszinte mondat, amelyet érdemes komolyan analizálni. Egyrészt kár lenne cáfolni, hogy az idegből faszfejkedés sajnos tényleg jellemző Magyar Péterre. Meg az is, hogy hibázik. Csak egyelőre ennek nem látszik másik oldala, ahol megszenved a hibái miatt. MZP ilyen hibáktól már simán a padlón volt, MP pedig (még legalábbis) nincsen.
Kubatovék hosszú távra terveznek és az eredményeket nézik. Kubatovnak nincsenek elvei, ő célokat valósít meg, és türelmesen várja, hogy MP hisztijeibe a közvélemény belefáradjon. Idegességet Kubatov arcán akkor se látnánk, amikor a villanyszékbe kötözik.
Ugyanakkor a frusztrációt ez az egy mondata elárulja, mert hát MP-t, hacsak nem vagyunk óriási Tisza-fanek, tényleg nem nehéz nyomulós hülyegyereknek nézni. A gazdasági repülőrajt egyelőre nincs, legyőzött infláció nincs, Magyar Péter meg minden idegbetegség ellenére még nem esett pofára. Dacára annak, hogy Vogel Evelin, akit természetesen Kubatov Gábor nem ismer is próbálkozott lejáratni, meg még Kubatov egyéb nemismerősei is fognak próbálkozni. Ez itt a gond, amit Kubatov amúgy pontosan tud. Az emberek nem Magyar Péterrel elégedettek, hanem a NER-rel elégedetlenek.
Vegyük ehhez hozzá, hogy az eddigi háborús sötétség van de kitartunk plakátok helyett világoskék, pozitív üzenetet hordozó plakátokkal ragasztották tele az országot, és Lázár János minden városnak megígér 2-300 milliárd forintot. Vagyis muszáj megpróbálni elhitetni a néppel, hogy már megvolt a gödör alja és elindultunk felfelé. Magyar Péter számai teljesen egyszerűen azt mutatják, hogy a magyarok nem hiszik ezt el.
Kubatovék stratégiája tehát egyszerűen az, hogy Magyar Péterrel kapcsolatban várják a hibát, és közben próbálnak - tízmilliárdokból - fordítani a közhangulaton.
(forrás: https://www.facebook.com/dmagyarmuzsa) |
|
|
|