|
|
|
Tweet |
|
|
|
A Bélapátfalva fölötti Bél-kő nem is olyan rég még az ország legmagasabb hegyének tűnt, ugyanis a környező hullámzó dombvidékből hihetetlen, meredek fallal emelkedett ki és így a relatív vagy más szóval a látszólagos magassága igen tekintélyes volt.
Volt, ameddig le nem bányázták a sisakját, bár mérete még most is impozáns, azonban sziklaszirtjeinek felrobbantása nagyon lerontotta a látképét. Egyes becslések szerint a hegy tömegéből 7 millió köbméter hiányzik a több évtizedes bányaművelés után. Bárány László 1941-ben megjelent: Bolyongás a Bükkben című könyvében megemlíti, hogy a Bél-kőre kirándulásuk alkalmával is folyamatosan robbantgattak a hegyen. Említést tesz egy évekkel korábbi kőlavina 30-40 méteres zuhanásáról is, amely elpusztította a bánya gépészeti berendezéseit, az ezzel járó zaj 10-15 kilométerre is elhallatszott.
A Bükk-hegység nyugati őrbástyája mára csak nagyjából emlékezetet egykori önmagára, ahogy a bányászat miatt a közeli Mellér-völgy is felismerhetetlen hajdani állapotához képest. A Bél-kő nagyüzemi rombolása az 1950-es években erősödött fel és több évtizedig táplálta a hegy, az alatta üzemelő cementgyárat.
Akik napjainkban felkapaszkodnak az ösvényeken a hegy tetejére, még mindig tekintélyes szintkülönbséget győznek le, de fent egyáltalán nem szép látvány csak egy felhagyott óriási legyalult, mesterséges fennsík fogadja őket. Pedig az időközben várossá növekedő településnek még mindig a hegy a jelképe és alatta a Bél-háromkúti apátság épülete.
Kertész Z István; kép: Természetjárás folyóirat
|
|
|
|