A korábbi Magyarországnak nagyjából csak az egyharmada maradt meg, ezt azóta, is, bár egyre fogyatkozóbb létszámban bírálják itthon. A teljes történeti kronológiára rövid írásomban nem térek ki, csupán arról ejtünk szót, hogy visszatérhetnek-e valaha is az elcsatolt országrészek? Milyen késztetések vannak ezzel kapcsolatban a lakosság széles rétegeiben?

Először is a majd száz évvel ezelőtti történések általánosságban nincsenek napirenden sem a világpolitikában, sem a hazai lakosság körében. Bár példaképen sokan hozzák fel az erdélyi autonómia törekvéseket és azok sorozatos sikertelenségét, társadalmi szinten, a hétköznapokban nem igazán téma a Trianoni békeszerződés és annak következményei.

 Ma már – főleg az Európai Unió területén - nem lehet erőszakosan, értsd: katonai fellépéssel határokat módosítani.

Ennek legfőbb oka, hogy nincs olyan ország, és főleg nem nagyhatalom, amelyiknek érdekében állna a Trianoni határok bárminemű módosítása. Itthon is a legtöbben – ha egyáltalán szóba kerül ez a történelmi esemény – csak szóban támogatnának egy esetleges határrevíziót és azt is csak békés eszközökkel tudnák elképzelni. Két Jobbikos érzelmű fiatallal is beszéltem vasárnap, és ők is azt mondták, hogy nem lenne család, aki szívest örömest odaadná fiát egy ilyen célzatú katonai kalandhoz. Akkor nem beszéltem a társadalom nagy többségét kitevő nem Jobbikos érzelmű vagy szimpatizáns emberről, akik szintén elképzelhetetlennek tartanák azt, hogy az ő családtagjukat ilyen akcióba bevonhatnák. Magyarul – ha nem a szavak szintjén nézzük, szinte semmilyen társadalmi támogatottsága nem volna a Trianoni határok Magyarország számára kedvező megváltoztatására. De arról is beszélnünk kellene, hogy az érintett területeken élők mennyire akarnák ezt? Szerintem semennyire sem – egyrészt mert a legtöbb övezetben már nem vallja magyarnak magát a helyben élő, másrészt – ez inkább a Szlovák területekre jellemző – nem akarnának egy Orbán Viktor vezette diktatúrában élni.

Például Raffay Ernő megnyilatkozása a Magyar Időkben szintén elgondolkodtató. Nem az amit mond, hanem, hogy ezt 2018-ban teszi, az döbbenetes.  Az Antal-kormány volt honvédelmi államtitkára a következőket nyilatkozta:

„Szerintem új útra kell lépnie a nemzetpolitikának: ez a területi revízió, a határmódosítás útja. 1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt. Most is ez a feladat: megnyerni egyik vagy másik nagyhatalmat az ügy érdekében. Okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat. És nem vagyunk kilátástalan helyzetben” – mondta Raffay Ernő.

Az 1938-1941 közötti határmódosítások mögött Hitler állt, a világ leggonoszabb embere. Mint már említettem semelyik államnak nincs érdekében újból ilyen határrevíziót támogatni. Az erős hadsereg kifejezés – már maga a szó, hogy nem honvédség – meg kifejezetten agresszív politikát sugall. Csak kicsit kell aggódnunk, mert a magyar társadalom jóval nagyobbik fele nem támogatna semmilyen itthonról induló katonai kalandot és így nem kell fiatalok tízezreinek értelmetlen háborúba vonulnia. Remélhetőleg ez a korszak végleg lezárul. Még egy megjegyzés azonban ide kívánkozik, a háború kezdeményezése eleve felelőtlenség, de a legjobb, ha azokat kérdezzük, akiknek fizikálisan is részt kellene benne venniük és nem otthon, a  karosszékből kívánnák nézni.

Kertész Z István