A titkos megfigyelés egy szakma, amelyről én nagyon keveset tudok. Nem tudom hogy kell úgy elvegyülni a tömegben, hogy a követett személy ne vegyen észre, vagy épp ellenkezőleg, hogy kell kiszúrni, hogy követnek. Nincs telefon-cserélgetési rezsimem, tizenéve ugyanaz a számom és vagy három éve ugyanazzal a (kínai) mobillal telefonálok.

Ilyen képességekre minden államnak szüksége van, legalább három célra: 1) bűnüldözés 2) kémkedés 3) kémelhárítás. Teljesen természetes dolog, hogy a rendőrségnek, a hírszerzésnek és az elhárításnak vannak olyan egységei, amelyek ezzel foglalkoznak. Tömegesen gyártják a fedőokmányokat, a legendákat, hogy a kellő pillanatban elő tudjon kerülni egy cég öt-hat év nyereséges működéssel vagy egy titkárnő 7-8 év munkatapasztalattal. Kellenek azok a szakemberek, akik egy helyszínt meg tudnak figyelni vagy meg tudják védeni a megfigyeléstől. És persze kell képzett technikai személyzet, aki be tud lépni egy számítógépre, le tud hallgatni egy telefont, és így tovább.

A titkos megfigyelés az állam egyik legveszélyesebb képessége. Amikor valakire “kilövési engedély van” nem maradnak titkai. Én még csak jelentést láttam ilyesmiről, büntetőügyekben. A jelentést olvasó külső szemlélőnek szerintem két dolog tűnik fel. Az egyik hogy mennyire személytelen az egész és a másik, hogy mennyire mindent látnak. Személytelen, mert a célszemély az csak célszemély, az állománynak kb. mindegy kit figyelnek meg, nekik ez technikai dolog. És elborzasztó, hogy minden eseményről beszámolnak. Bemegy a házba, fel a másodikra, ajtót nyit XY, akit “Oboás” néven egyéb ügyben is megfigyelnek, 34 perc múlva távozik és így tovább.

Belegondolni is rossz, hogy akit megfigyelnek, annak mennyire nincsenek titkai és hogy illetéktelen kezekben ez az információ mi mindenre lehet jó.

Ezért van az, hogy jobb helyeken a megfigyelést szigorúan kontrollálják, több irányból is. Az egyik ilyen az alkalmassági kontroll. Ilyen hatalommal a kézben az emberek könnyen meghülyülnek. Vagy úgy hogy elkezdenek visszaélni az eszközeikkel, vagy úgy hogy mindenféle gátlás nélkül hajtják végre a visszaélől parancsait. Minden fegyveres szervezetnél kiemelt kérdés a pszichológiai alkalmasság, de sehol sem annyira, mint a törvényesen a törvényen kívül mozgó szerveknél. Itt egyszerűen nem lehet(ne) olyan ember, aki bosszúból, vágyból vagy más hasonló érzelmi okokból figyel meg valakit. Persze időről-időre van ilyen ember, csak működnie kell annak a mechanizmusnak, amely eltávolítja.

A másik kontroll a jogi védelem. Amitől persze a végrehajtó állomány hülyét kap, mint bármilyen más területen, de jobb helyeken (Magyarország nem az) lenni kell egy embernek, testületnek, eljárásnak arra, hogy felügyelje: ki, kit, miért és meddig figyelhet meg. Nyilván vannak embereket, akiket szinte folyamatosan kell, más esetekben viszont nagyonis rövidíteni kell az időszakot, és nagyon meg kell vizsgálni a megfigyelés indokoltságát. Nálunk az ember aki ezt csinálja, ugye most éppen a mentelmi bizottság döntését várja, miután a hatalom házőrző kutyájaként fungáló Legfőbb Ügyészség is azt mondja róla, hogy látványosan és amatőr módon korrupt. Azt már én teszem hozzá, hogy ily módon hosszú évek óta zsarolható is…

Teljes tévedés azt hinni, hogy ez amolyan jogvédő nyünnyögés. Nem az. Ez a két mechanizmus (humán és jogi kontroll) ugyanis a totális elnyomó rendszerekben is ott van, vagyis nem elsősorban a jogszerű, hanem a hatékony működés feltétele. Ez a képesség akkor sem játék, ha valaki vissza akar ezzel élni. A KGB vagy épp a magyar III/III főcsoportfőnökség és elődei is arról voltak ismertek, hogy kialakult ott egy sajátos morál. Tudom, hogy furcsa a morál szót egy ennyire immorális dologra alkalmazni, de ha megnézzük, a maga világában ez a rendszer nagyon is kemény morális elvárásoknak felelt meg. Az állomány meg volt róla győződve, hogy az államérdeket védi és hogy ők az a szűk elit, akiknek privilégiuma a legtitkosabb eszközöket a lehető legprofibban használni, és ebben csak két érzelem vezérelheti őket, a rendszerhűség (hazaszeretet, kommunista elkötelezettség) és az ellenséggel szembeni engesztelhetetlen gyűlölet. Ebbe ettől még nagyon sok nagyon durva szemétség fér bele, de a rendszer logikájával szembeni visszaélés nem. Nem figyeled meg a feleséged, hogy tényleg jógázni jár vagy a jógaoktatóval hetyeg. A rendszer logikája olyan, hogy ez nagyobb bűn, mintha egy-egy célszemélynek kiverik pár fogát, holott erre nem biztos hogy szükség lett volna.

Természetesen jogállamban szempont az is, hogy a “hazafias cél” ne jelentsen biankó felhatalmazást, de ez egy plusz követelmény a működés integritása mellett.

A Pegasus használatával tehát csak az egyik baj az, hogy a magyar jogszabályoknak nem megfelelően (formálisan nyilván megfelel, de ugye ehhez a feltételhet Völner aláírása kell és semmi más) használták ezt az eszközt, és rádolgoztak vele “ellenséges” újságírókra és más hasonló személyekre.

A másik baj az, hogy elkezdtek hülyegyerek módjára mindenkire rádolgozni vele. Áder belső embereire is, meg még a jó ég tudja ki mindenki másra. Ez pedig egyenesen vezet el a morál felbomlásához. Egy tapasztalt elhárítótiszt vagy rendőrségi operatív szakember a nehezen meglephető emberek közé tartozik. Egyrészt megtanulta a szakmát, melynek nagy része emberismeret, másrészt sok ügyben végig is nézte, hogy mikor mi szokott történni. Ebből aztán pontosan tudja, hogy mikor parancsot kap, hogy X újságíróra vagy Y jogvédőre kell dolgozni, amögött semmiféle nemzetbiztonsági megfontolás nincsen. Az egész ember nem olyan hogy bűzlene, társadalmi kapcsolatait egy sima facebookos keresés megmutatja, mi a fenének kukkolni és lehallgatni. Mert parancs van rá, a miniszterasszony helyett az államtitkár úr aláírásával.

Ezen a ponton pedig felteszi magának a kérdést, hogy ő vajon tényleg a nemzet védelmének frontvonalában dolgozó kiemelt ember, vagy genyó titkosrendőr, és ő melyikre szerződött le. Innen két út vezet tovább: az egyik hogy próbálja morálisan kiigazítani ami történik és szivárogtat, a másik hogy sutba dobja az erkölcseit, és minden ilyen parancsot buzgón végrehajt.

A vége mindkettőnek az, hogy a rendszer sebezhetővé válik. Az egyik esetben nyilvánvaló, hogy miért, hiszen a szivárogtatás gyengíti a rendszer hatékonyságát. De a másikban is van veszély. A különleges eszköz ugyanis attól különleges, hogy különleges helyzetekben használják, nincs alkalma senkinek hozzászokni, kiismerni. Akármilyen jó szoftver a Pegasus, van nagyon sok okos programozó, és ha a kezén átmegy harminc telefon, amelyen bizonyítottan futott a Pegasus, elkezdi kiismerni és a nyomaiból következtetéseket levonni ha nem is rögtön a kódra, de az elvekre, amelyek szerint a program működik. Minél több aktív ügyben használják, annál nagyobb esély van rá, hogy akinek ez érdeke, működés közben lássa a megoldást. Minél több ügyben használják, házon belül is annál több ember tud róla többet, mint amennyit feltétlenül szükséges.

Ha tehát egy immorális és hülyén dolgozó titkosszolgálat kezébe kerül, akkor értékét veszti. Nem rögtön, viszont hamarabb annál, mint ameddig a gyártója pénzt szeretne szedni érte…

Diétás magyar Múzsa