Nyilván azért, mert kedvére van az autokrata berendezkedés, s szereti a diktatúrákat. Elvégre eszébe sem jutott, hogy Orbán Viktor és csúcsra járatott bűnszövetkezete elől disszidáljon, ebben ugyanis remekül érzi magát.

És vajon honnan ez a végtelen öntudatról és fontossági érzületről árulkodó fenyegetőzés és zsarolási kedv? Tényleg úgy gondolja, hogy ha mástól nem, hát akkor az attól való félelemtől és rettegéstől, hogy Szörényi Levente elhagyja az országot, tízmillió ember végre jobb belátásra tér, s továbbra is Orbánt tartja majd hatalmon, mert a rezsim ugyan elviselhetetlen, élhetetlen, lakhatatlan, megalázó és országvesztő, de annyi baj legyen, Szörényi Levente itt marad velünk.

Én speciel tudok egy magyar zenészről, talán még Szörényi Leventénél is jelentősebb és méltán világhíresebb, aki a fasizmus elől kivándorolt az Egyesült Államokba. Előtte nem fenyegetőzött, nem nyilatkozta teli a korabeli sajtót, nem üzent feltételeket senkinek, hanem csendben fogta magát és kivándorolt az Egyesült Államokba. Onnan üzent vissza, hogy mindaddig, amíg a volt Oktogon-tér és a volt Körönd azokról van elnevezve, akikről éppen akkor voltak (tudniillik Mussoliniről és Hitlerről), s míg ezekről az alakokról utcát vagy teret neveznek el az országban, addig róla ne nevezzenek el se utcát, se teret, de még emléktáblát se helyezzenek el róla sehová.

A fasizmus elől ment el: nem volt ugyan zsidó, de speciel ő nem szerette a diktatúrákat.

Amúgy éppen most volt nyolcvanadik éve annak, hogy megírta utolsóelőtti művét, minden idők egyik legjelentősebb szóló vonóshangszerre írt kompozícióját, a Szólószonáta hegedűre, c. munkáját, már kint, az USA-ban, egy alig 28 éves fiatalember roppant udvarias és – mondhatni – rajongói felkérésére, aki ugyan New Yorkban született, de akinek történetesen a szülei sem kedvelték a diktatúrákat, s menekültek el az oroszországi gyilkos pogromok elől az Egyesült Államokba.

Ha akad, aki számára nem világos, kik a fenti történet szereplői, akkor fedjük fel: Bartók Béláról és Yehudi Menuhinról van szó.