Amikor kinyírták a szolgálati nyugdíjasokat, akkor nem szóltam, mert úgyis MIND 40 évesen elment milliós nyugdíjba és bár ez nem igaz, akkor is ezt mondtuk a buszon, mert ezt nyomta a NERzeti propaganda.

Amikor végzetes ítéletet hoztak a rokkantakról, akkor nem szóltam, mert úgy is MIND csaló és magának állította ki otthon az igazolást és krumplinyomdával pecsételte le, pedig ez sem igaz, de most ők voltak a NER célkeresztjében.

Amikor a NER-lovagok elvették a földeket a gazdáktól, akkor nem szóltam, mert MIND kulák burzsuj és azt se tudom, mi az hogy föld, meg hogy kétkezi munka. Meg úgy is buta parasztok és messze laknak a belvárosi kávéházaktól, ahol mi mindent tudunk. Mindent IS.

Amikor meg Pesten tüntettek, akkor nem szóltam és nem mentem, mert ezek a pesti népek már azt se tudják micsináljanak jódolgukban. Mivé lesz így a világ, hogy mindenki csak zajong az utcán, meg tüntetget?

Amikor elvették a trafikokat és bezártak a családi kisboltok, akkor nem szóltam, mert nem értem rá.

Amikor ellopták a magánnyugdíj-megtakarításokat, akkor nem szóltam, mert az még úgy is messze van, meg bár az állam veszteséget termel, de a csúnya nyugdíjpénztárak meg eltőzsdézték és „csak” 80% hasznot termeltek volna nekem.  Különben is, Gabika megvédi és kapunk majd 10 ezer forintos Bözsit.

Amikor a vezér sameszai naponta loptak milliárdokat, akkor nem szóltam, mert még mindig egy gazember ellenzéki 240 millióján csámcsogtam, hiszen azt a teljes magyar sajtó hetekig üldözte, követte. Különben is a 240 millió a sok pénz, nem a nap 1-2 milliárd, hiszen a „független” magyar sajtó nem követte és nem üldözte se a kaszinóst, se a gázszerelőt, se a plakátost, se a propagandistát, se a nemzet vejét.

Amikor a gyerekeim, unokáim külföldre menekültek, hogy migránskodjanak, akkor sem szóltam, mert éjjel-nappal rettegtem, hogy mikor jönnek már megint végre a migráncsok ide. 

Amikor a közmunkásokat alázták a járási Méltóságosék, akkor nem szóltam, hiszen, miért nem tanult tovább?, miért nem vesz autót, hogy munkába járjon?, miért nincs vállalkozása? Különben is, minek született falura, Szabolcsba, Borsodba, Ormánságba?

Amikor a devizahiteleseket kirakták a híd alá, akkor nem szóltam, mert minek vett ilyen hibás terméket és különben is, ha nem rakják ki őket, akkor hogy lesz a bankoknak rekord nyeresége és a bankelnök cicájának másfél milliós jógaoktatói fizetése. 

Amikor a hajléktalanokat üldözték a Tekintetesék és a Tiszteletesék, akkor nem szóltam, mert minek iszik. De most én lettem hajléktalan.

Amikor bezárták az egyik szerkesztőséget, akkor nem szóltam, mert azért igazából meg is érdemelték egy kicsit, mert (nem voltak) ellenzékiek.

De amikor a mi szerkesztőségünket zárták be, akkor szóltam ugyan, de azoktól kértem volna segítséget, akiket az én cikkeimmel jól meggyengítettem az évek alatt. De az a baj, hogy már nem nagyon szól értem senki, vagy akik szólnak, azokat már legyengítettük.

Amikor nem kaptam még közmunkát sem, mert kinyitottam a számat, akkor nem szólt értem senki, mert inkább bezárkózott otthon a jogfosztott rendőr, a kifosztott nyugdíjas, a nyugdíjától megfosztott rokkant, a bezárt kisboltos. Csak a bankok és a kormány által kifosztott devizahiteles nem zárkózott be, mert már nem volt neki hová. Hiszen hajléktalan lett.

Amikor jelet ragasztottak a mi civil szervezetünk ajtajára, boltunk kirakatára, egyházunk kapujára, zakónk hajtókájára, akkor már nem nagyon volt senki, aki szóljon értünk.

Mind sorra kerülünk?

Amikor jelet ragasztottak a mi civil szervezetünk ajtajára, boltunk kirakatára, egyházunk kapujára, zakónk hajtókájára, családunk homlokára, akkor már nem nagyon volt senki, aki szóljon értünk.

Mindenki sorra kerül, ha nem szól senki!

Török Zsolt