Ez az egész cirkusz lényegileg beismerő vallomás. Arról szól, hogy köszönik szépen az ellenzékiség maskaráját, de letennék már, nem áll rajtuk sehogy. Ezt a jelmezletételt legalább a nyilvánosság előtt celebrálta Bősz Anett, aki a frakciók megalakulása után pár nappal lépett ki a Párbeszéd-frakcióból, mire az meg is szűnt. Az indoklás szerint nem látta érvényesülni, hogy következetesen képviselhetné a liberális értékeket.

Ha ez megnyugtatja, egyetlen választópolgár sem várta volna tőle ezt, minthogy ennek a pártnak egyetlen szavazója sincs. A kutya nem szavazott a Liberálisokra, ahogyan soha korábban, mert a párt soha nem indult el önállóan egyetlen országgyűlési vagy EP-választáson sem. Ez utóbbi beszédes leginkább: a listás EP-választáson semmi szükség összefogásra, de természetesen nem tették ki magukat annak, hogy kiderüljön, ilyen párt márpedig nincs.

És akkor most a csúcsponton egyetlen mondatban mutatom a baloldali ellenzéket: a nullaszázalékos párt, évi sok millió forintos áron szerződtetett képviselője kilépett az egyszázalékos párt frakciójából, ami így megszűnt, mert csak négy tagja maradt azzal a szocialistával együtt, akit azért ültettek át, hogy a liberálissal és a három párbeszédessel együtt kitegyen egy ötfős csoportot.

Ennél a minden elemében megszomorító mondatnál akár nevethetnénk is, csakhogy mindez történik Magyarországon, a mi hazánkban.

Ahol például, miután kiderült a történet, Molnár Gyula még mindig az MSZP képviselője. Nyilván mert kell vizsgálat, választmányi ülés, egyeztetés, átrágás, kongresszus, akármi ahhoz, hogy az árulónak távoznia kelljen. Persze logikus kérdés, hogy ha a párt az áruló, akkor miért kellene egy képviselőnek távoznia azért, mert kiderül róla, hogy áruló. Ha viszont a párt azt állítja magáról, hogy nem áruló, akkor kedden már nyilván arra kelünk, hogy Molnár Gyula független képviselő.

Nyilván.