![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A Tisza Párt elnöke szerint a rogáni propaganda által okozott méltatlan körülmények nem tették volna lehetővé, hogy a magyar embereket valóban érintő kérdésekről szóljon a beszélgetés - közölték.
Kiemelték, hogy Magyar azt hangsúlyozza: "Ma Magyarországon a Fidesz az egyetlen politikai közösség, ahol a Kaletáknak, Kónya Endréknek, Kunstár Béláknak kegyelem, sőt kitüntetés és zsíros megbízások is járnak."
Puzsér 2019-es gondolatmenetét a fideszes Transzparens Újságírásért Alapítvány szedte elő. A publicista Vona Gáborral és Molnár Áronnal beszélgetett a Black Mirror Shut Up And Dance című epizódjáról, ennek során beszélt többek között arról, hogy a pedofília hajlam és az önmagában nem lehet bűn. Puzsér a kormánypárti sajtó vádjaival kapcsolatban a felvétel felkapása után azt mondta:
„Azoknak, akiknek problémájuk van a magyar nyelv értelmezésével, jelzem, hogy nem a hajlam a bűn, hanem a tett, nem a pedofília beteges késztetése a bűn, hanem a gyermekmegrontás cselekménye”.
Magyar Dávid médiaszemélyiség közösségi oldalán az alábbiakkal kommentálta a témát.
„Puzsér pedofil? Nem.
Puzsér pedofilsimogató? Nem.
Puzsér relativizálja a pedofíliát? Nem.
Akkor miért robbant ki tegnap mégis országos botrány egy 6 évvel ezelőtt elhangzott beszélgetés miatt?
Mert ma lett volna egy rendkívül fontos beszélgetés Magyar Péter és Puzsér Róbert közt. És ezt Rogánék nem nézhették tétlenül. Egy nappal az esemény előttre lett élesítve a botrány. Puzsérék gyorsan reagáltak is. Lemondták a beszélgetést. Akár ennyi is lehetne.
Csak hát ettől a botrány még botrány.
Én mindenkinek azt javaslom, hogy hallgassa meg az eredeti anyagot, ne valakinek a tolmácsolásában értelmezze, ne önmagában egy kiragadott mondatot hallgasson meg, hanem az eredeti beszélgetésnek azt a teljes részét, ahol a pedofíliáról van szó.
Az én értelmezésemben teljesen egyértelműen kiderül, hogy Puzsér nem támogatja a pedofíliát, nem relativizálja a pedofíliát. A pedofil hajlamot betegségnek tartja, mely ha más sérelmére valamilyen tetté válik, akkor bűncselekménynek nevezi. Ezeket tisztán érthetően kimondja.
A probléma egyrészt ott jelentkezik, ahol a két végpont, azaz a tettben ki nem fejeződő hajlam illetve a más sérelmére elkövetett bűncselekény közti távolságot elkezdi feltárni, elemezni, részekre bontani. Itt alakulhat ki a hallgatók egy részében az az érzés, hogy Puzsér próbálja felmenteni a pedofilok bizonyos tettein keresztül az összes pedofilt. Pedig ilyet nem tett, erről a hanganyag minden szava tanúskodik.
És ha már szavak, akkor el is jutottunk a probléma második részéhez. A szavak megválogatásához. Puzsér verbális képességeit senkinek sem szükséges bemutatnom. Mindig is arról volt ismert, hogy kőkeményen, karakteresen, kontrasztosan, egyesek számára akár fájdalmasan erősen, túl képletesen ír le dolgokat.
És hát igen, ebben az esetben is ez történt. A tartalom megtámogatására könyörtelenül kemény kifejezéseket választott.
Igen, ebben az esetben az én ízlésemnek sem megfelelőket, számomra is túl erőseket, de hát ez ő, mindig is ilyen volt, mindig is megosztó személyiség volt, mindig is felkapták a mondanivalójára a fejüket az emberek, mindig is olyasmiket és úgy mondott, ami aztán sokáig megragadt az emberek fejében. Ebben a tekintetben - amióta csak ismerem, azaz vagy harminc éve - mindig is koherens volt. Soha nem árult zsákbamacskát.
És igen, én is érzem, hogy ebben a most előkerült felvételben van egy bizonyos kifejezés, ami nem az igazi. És igazából az is szerencsétlen, hogy nem első szám harmadik személyben mondja amit mond. De a mondanivalója egyszerű, míg maga a kérdés, amit körüljár az bonyolult és veszélyes és megosztó és tisztázatlan, sőt, talán éppen a súlyosságának és a jogos társadalmi elutasítottságának okán tisztázhatatlan is.
De ezek a szavak, ezek a mondatok, ezek a gondolatok eddig nem kavartak vihart. Valahogy furcsa módon mindenki jól értette őket.
És akkor pontosan egy nappal az általa szervezett esemény előtt, melyen Magyar Péter hibáit szerették volna közösen feltárni és kijavítani, hogy alkalmas legyen valódi rendszerváltás megvalósítására is. (Erre az önreflexióra nem igazán találunk példát a hatalom bármely jelenlegi képviselőjével kapcsolatban.)
Na éppen ebben a pillanatban lett ezekből a szavakból botrány. És EZ az igazi botrány.
Hogy itt a közbeszédet valakik előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból manipulálják. Tudjuk kik.
Na őket kell leváltani.” |
|
|
|