Igen, sok volt a teher. Soha nem emésztetted meg, hogy az anyád és az apád lemondott rólad (az édes előszót hagyjuk), hogy intézetbe kerültél, utána pedig egy idős nénihez, aki minden volt egyszerre számodra. Anya, apa, testvér, de a néni semmit sem pótolhatott.

Ezért vágytál annyira később egy valódi családra. Gyerekekkel, sok nevetéssel, öleléssel. Vágytál rá, görcsösen.

Pedig úgy tűnt az élet kárpótól. Az Indul a bakterházban lejátszottad a filmvászonról a legendákat. Haumannt, Koltait, Horváth Terit, mindenkit. És nem haragudtak érte, hiszen tudták, ez a te filmed. Utóbb viccesen mesélted, azért kaptad meg a szerepet, mert a válogatáson a rendező Mihályfy Sándor megkérdezte, ki meri fenéken billenteni? Tizennégy kisgyerek tétován állt, te viszont teljes erőből fenékbe rúgtad. Még rád is szólt, hogy nem seggberúgásról volt szó, hanem fenéken billentésről. De érdekelt is téged? Ilyen voltál.

Zabolátlan.

Nincs jól ez így Imre, nagyon nincs jól. Koltai Róbert mesélte rólad - sajnos utólag -, hogy tisztelte benned, hogy felmérted, hiába voltál ösztönös és zseniális gyerekszínész, semmi garancia nem volt arra, hogy felnőttként is sikeres leszel a színpadon.

Nem is mentél színésznek. Civil foglalkozás után néztél, a nyomdaiparban helyezkedtél el és vártad, remélted, megéled azt, hogy nagy családod van, hogy amit te nem kaptál meg a szüleidtől, azt a gyerekeid megkapják tőled. Fogod a kezüket, szereted őket, óvod és felneveled.

Nem érdekelt a pénz se. Arra vágytál, hogy úgy élj, mint a normális emberek, ha már a gyerekkorodat „megölték”.

Álmodoztál róla, s megadatott. Feleséged lett, gyerekeid. Csak arra nem készített fel senki kiskorodban, hogy elviseld, ha az álmok szertefoszlanak. Ezért lett tragikus a válaszod arra, hogy a magánéleted megbicsaklott.

Hirtelen minden összeomlott. Te pedig nem bírtad elviselni. Ha nincs az átkozott gyerekkorod, ha a vér szerinti szüleid nem olyanok, amilyenek, akkor neked is van kapaszkodód, akkor ma is élnél. Lehet, hogy elvált emberként, de élnél. A közértben pedig felismernének és te bár ezerszer megtetted, mesélnél a forgatásról és még valamelyik monológba is belekezdenél. A gyerekeid pedig büszkén mesélnék, hogy igen, a mi apánk Regős Bendegúz. Persze most is ezt teszik. Csak szomorú szemekkel.

Csak idén novemberben lennél 53 éves. Sajnos már nem leszel nagypapa, nem fogsz játszani az unokáiddal és nem leszel ott jövőre sem, amikor majd az Indul a bakterház 40. születésnapját ünneplik az alkotók, sok nevetéssel. Persze inkább csönd lesz. Mert hiányozni fog a film lelke.

Nincs jól ez így Imre, nagyon nincs jól. Persze mindnyájan meghalunk. Ki később, ki korábban. De te nagyon korán mentél el. Persze vigasztal minket a tudat, hogy te azért ott leszel mellettünk tizenöt, húsz vagy ötven év múlva is. Mert az Indul a a bakterház örök. A nagyszájú, életrevaló kisfiúval, akinél nagyobb moralistát nem hordott még magán a föld. Habár felnőttél és már nem vagy közöttünk, nekünk mindig is Regős Bendegúz maradsz.

Aki tökéletesen boldog lett vóna, ha jó Isten elfelejt parasztot teremteni. De teremtett.

Nyugodj békében Olvasztó Imre!

(forrás: ujsagmuzeum.hu)