Annak, hogy a lelkiismerete hallgatott, két oka is lehet, de egyik sem örömteli: ön vagy aljas és akkor nem csoda, ha e belső hang nem zaklatja, vagy végtelenül ostoba és tényleg nem érti milyen ízléstelen, kegyeletsértő, és megalázó volt minden megnyilvánulása az elmúlt napokban./.../

 

Az, hogy ön hogy ítéli meg Horthy Miklós szerepét a magyar történelemben, nem tartozik rám, nehéz is lenne egyértelműen, határozottan és objektíven nyilatkozni róla, hisz nálam okosabb, avatottabb emberek között is csak egyetlen dolog egyértelmű vele kapcsolatban: megosztó személyiség, akinek tettei, jellemvonásai a mai napig vita tárgyát képezik. Évek óta, hagyományt teremtve, mise keretében emlékeznek meg róla a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. Akinek az ízlésével ez nem ütközik, az ott lehet, aki nem akar, nem megy oda.

 

Csakhogy bekövetkezett a vis maior. Alapvetően jóindulattal feltételezem, hogy valóban csupán figyelmetlenség történt és ezért nem tűnt fel, hogy a kiválasztott dátum, éppen az auschwitzi láger felszabadításának napja, a holokauszt nemzetközi emléknapja. Elfogadom az ön magyarázatát – hisz ilyesmi bárkivel előfordulhat, ha nem is szerencsés – elfogadom, hogy csupán figyelmetlenség volt.

 

Először. Csakhogy aztán kiderült. Szóba került, beszéltek róla. És ettől kezdve válik érdekessé az ön szerepe. 

 

 

Észbe kapott és felmérte, hogy hibás döntést hozott/.../, eszébe jutott, hogy nem lesz ez így jó? Amikor erről kérdezték a rádióban, akkor ezt válaszolta: „Hát, minden napra esik valami fontos esemény, ha ahhoz igazodnánk, akkor soha nem mozdulnánk”.

 

Igen.Igen, ezt mondta. Szó szerint.

 

Nem azt, hogy: „Elnézést, figyelmetlenek voltunk, keresünk valami megoldást, ami nem sért senkit.” Nem, nem ezt.

 

Amikor mindenki felkapta a fejét, hogy itt valami nem kerek, arra ön így reagált: „Ez a hisztériakeltés, ez itten megtörtént.”

 

Igen, ön a kegyeletsértést kellemetlenségnek érzi, azt pedig, hogy az ízléstelen kegyeletsértés a legtöbb embernek nem tetszik „hisztériakeltésnek” tartja.

 

De ön is tudja, hogy tényleg nem szerencsés Horthyt dicsőíteni azon a napon, amikor a világ az áldozatokra emlékezik. De hát mit is tehetett volna, hisz hirtelen, a semmiből, erre a dátumra esett egy nemzetközi emléknap. Ez csak most derült ki, hogy ez van. Szinte direkt azért, hogy elrontsa az ön miséjét, csak úgy lett. Ahogy elmondta: „Persze, engem is zavar, félreértés ne essék, és ha ez időben kiderült volna, akkor természetesen, én is ezt az érzékenységet nagyon szívesen figyelembe vettem volna. És meg is értem egy bizonyos szempontból, hogy vannak olyanok, akiket ez ilyen érzékenyen érint.”

 

Tudja plébános úr, engem az zavar, ha valakit az ilyesmi nem érint érzékenyen..!

 

Sértett felháborodással kérdezte: „Ki az, aki ilyen rosszindulattal azt feltételezheti rólunk, hogy a két eseményt szembe állítjuk egymással? Ez olyan rosszindulatú feltételezés!”

Senki. A két dolog „szemben áll egymással”. Maximum ön tesz úgy, mintha ez nem így lenne. Mégegyszer elmondom: a Shoá áldozatainak emléknapján, Horthyért misézni, kegyeletsértő. Nincs rá mentség, nem lehet kimagyarázni. Ez nem feltételezés. Ez nem rosszindulat. Ez egyszerű ténymegállapítás./.../

 

Plébános úr, ön nem csak az áldozatok emlékét, nem csak a leszármazottak lelkét sértette meg, hanem minden hívő és nem hívő embert, amikor több alkalommal úgy védekezett, hogy közben vádaskodott és istentelennek titulálta azokat, akik nem értenek önnel egyet. Nem ezt a szót használta – még mielőtt belém kötnek, hogy kiforgatom a szavait – hanem azt mondta „akinek nincs istene”, és ezt nehéz lenne másképp értelmezni.

 

Aztán egy hátborzongató pillanat, ami tipikus tankönyvi példája az antiszemita gondolkodásnak és az antiszemita ember védekezésének. Nem állítom, hogy ön az lenne, csak azt, hogy ösztönösen a szokásos sztereotípiával válaszol – én nem vagyok antiszemita, van egy zsidó barátom…

 

„Én nem vagyok antiszemita. Választott népnek ismerem el a zsidó népet, nem gyűlölködöm a zsidókkal szemben. Az egyik hívőnk, akivel sokszor beszélgetünk, megöleljük egymást, nagyon tiszteljük egymást, zsidó származású ember.”

 

Mint mondtam, mindenki döntse el maga, hogy mit gondol az elmúlt napokról, Horthyról, az áldozatokról és hogyan vélekedik önről.

 

Egy dolog biztos: több napja is volt rá, de az egész történet folyamán, egyetlen egyszer sem jutott eszébe bocsánatot kérni. Árokásó gyűlölködőknek titulálta kiabálva azokat, akiket ön sértett meg és fel sem merült önben, hogy azt mondja: hibáztam, elnézést kérek, oldjuk meg valahogy.

 

Hát ennyi, plébános úr.