Az ellenzéki pártok, a civilek, szakszervezetek, diákok mintha rájöttek volna, hogy csak együtt tudnak eredményeket elérni, elkezdtek együttműködni, koordinálni, közösen gondolkodni. Úgy tűnik, azt is felfogták szépen lassan, hogy itt nem kormányt, hanem rendszert is kellene majd váltani.

De annak sajnos a leghalványabb jele sem látszik egyelőre, hogy lennének elképzeléseik annak mikéntjéről és végeredményéről. Ez pedig azt mutatja, hogy a mai ellenzéken belül egyelőre nincs senki, aki valódi vezetői képességekkel megáldva kezdhetne irányt szabni a tüntetés-hullámnak és az ország jövőjére vonatkozó stratégiai gondolkodásnak.

A politikai ingerküszöböm elég sajátosan alakult mióta napi szinten foglalkozom vele (bő 10 éve), emiatt mára ott tartok, hogy az Orbán-rendszer elég nehezen tud már ámulatba ejteni az újabbnál-újabb sunyiságaival és baromságaival, az ellenzék viszont az életképesség legapróbb tüneteit mutatva is képes reményt kelteni bennem. Így amikor a túlóra-törvény kapcsán a botrányig vitték az üléstermi történéseket a képviselők, akkor már olyan izgalommal néztem Tordai Bence élő közvetítését, mint a 2014-es kijevi események óta semmit. A mordori mélysötétségbe hirtelen bekandikált egy napsugár, ami ott is maradt, sőt! A december 12-i parlamenti eseményeket már az utcai megmozdulások követték, teltek a hetek, s a lendület csak nem akar(t) csillapodni. Az ünnepeket is túlélte a tiltakozási hajlandóság, s végre nem csak Budapesten történik valami, hanem olyan vidéki városokban is voltak már megmozdulások, amik korábban életjelet is alig adtak magukról.

Az évadnyitó január 5-i tüntetéssel eljutottunk oda, hogy az MTVA-székházas akció félbehagyása után lelohadt érdeklődésemet már csak önerőből tudnám fenntartani, ha akarnám. De nem akarom, mert ezek a kedves pártvezetőcskék és független képviselőcskék nem tudnak túllépni saját árnyékukon. Régi reflexek és mechanizmusok működtetik őket, stratégiai és taktikai érzéket pedig egyikük sem kapott Karácsonyra. Ez látszik egyfelől azokból a beszédekből, amit az 5-i tüntetésen mondtak el, s amikből senki és semmit nem tudna felidézni azon túl, hogy a szokásos “ezt és ezt kell csinálni” iránymutatás-szerű közhely-patakok csordogáltak el. Másfelől látszik az azóta tett nyilatkozatok, interjúk, TV-szereplések alapján, hogy bimbózó ellenzéki koordináció odáig terjed csak ki, hogy egy tüntetés operatív részleteit még éppen meg tudják beszélni. Viszont azon nyomban elindul a rugdosódás az asztal alatt, amikor egyikük kiejti a száján a ‘választás’ vagy a ‘jelölt’ szavakat, s úgy rebbennek szét a rendszerváltó szándékok, mint a szenteste: sajnáljuk, hogy elmúlt, de majd úgyis jön a következő.

Kétség se fűződjön hozzá, én lennék az egyik legboldogabb ember, ha a sok szót valódi tettek követnék. A tetteteket viszont előzzék meg a stratégiai egyeztetések és megállapodások, amik nem a tüntetéseknek szabnának irányt, hanem az országnak mutatnának egy másik utat, amit ajánlhatnának a pártvezetőcskék az orbáni út helyett.

De sajnos még nem tartunk itt.

Ugyanis még mindig fontosabb kérdés az ellenzéki politikusok között, hogy Karácsony indul-e vagy nem, hogy Tóth Bertalan nevét végre meg tudja-e jegyezni a saját pártja, hogy Feriék gyújtották-e fel a saját irodájukat, hogy Szabó Tímea megsértődik-e Puzsérra a szent síp kifigurázása miatt, hogy az ex-skinhead Schneider igaz demokrata-e, hogy a Hadházy-Szél duó hányszor fog még bemenni az MTVA épületébe, hogy Keresztes Lóránt csak zászlót tud-e tartani, vagy egy kapával is tudna-e mit kezdeni, s hogy a Momentum élén álló Fekete-Győr András össze tud-e kalapozni a saját fizetésére annyi pénzt, aminek hála továbbra sem kell önálló és értelmes gondolatokat megfogalmaznia.

Aki viszont szeretne távolabbra tekinteni a jövőbe, a „szombatra szervezett sztrájk/erődemonstráció/kiállásakiállásért” utáni időkre, s nem érdeklik az egyéni ambíciók s a pártérdekek, annak sajnos nem sok öröme marad. Nem, nem azt mondom, hogy márpedig rakják le holnap az asztalra az Orbán-rendszer megdöntésének és az ország normális útra terelésének stratégiáját. De ha végső soron ez a céljuk - amúgy már bizonytalan vagyok, hogy ezt akarják-e valóban, vagy csak illendőségből hadoválnak erről olykor -, akkor legalább az alapokat elkezdhetnék lerakni.

Tudom jól, a rövid távú politikai túlélés záloga, amikor az EP-választáson elért százalékok adják a kozmetikát az önkormányzati székek és bizottsági helyek elosztására rendezett ellenzéki gálára. Részben ezekre alapozzák a pártok a túlélésüket, mivel az országgyűlési választáson elért eredmény után járó állami apanázs pénzcsapját mostanában egyre inkább tekergeti a NER, s azt amúgy sem lehet nyakra-faszra elkölteni a tagság etetésére. Így maradnak az önkormányzati székek és bizottsági helyek, hogy legalább minimális pénzhez jusson a fránya tagságuk a végeken, akik sokat kockáztatnak a párthovatartozásuk felvállalásával.

De a túlélés stratégiáit ideje volna a harmadik kétharmad után lecserélni valami előremutatóra, valami olyanra, ami a taktikát nem keveri össze a stratégiával, aminek van tartalma és vannak üzenetei, ami célokat fogalmaz meg, s azok eléréséhez eszközöket és erőforrásokat rendel, ami nem maximum 4 évre szól, s ami tartalmasabb annál, mint hogy “Orbán egy geci”, akit el kell zavarni a sleppjével együtt, s visszaállítani a köztársaság demokratikus berendezkedését - akármi is legyen az.

A jelenlegi pártvezetőktől és a semmiből jövő, majd oda távozó messiás-tanoncoktól sajnos ennek a munkának az elvégzését nem várhatjuk. Örülhetünk akármennyire, hogy az ünnepek előtt és után mutattak némi életjelet a nemes pártemberek, de sajnos egy fecske nem csinál nyarat, szűk minta alapján nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. A 2018-as téli nagy szelfi-háborúban megfáradt pártvezetőkben sajnos ennyi van, a korábbi években nyújtott teljesítményük nem a körülmények miatt értékelhető elégtelenre, hanem mert nem képesek többre./.../

Na már most, ha a pártvezetőcskék egy pártot nem tudnak rendesen elnavigálni, akkor hogyan gondolják, hogy képesek lesznek választás vagy forradalom (ha-ha-ha) útján leváltani Orbánt és a rendszerét? Hogyan akarnak alternatívát nyújtani, ha egy gondolat nem sok, annyiban sem értenek igazából egyet, így nem hogy közös stratégiát nem tudnak kidolgozni, de még 5 pontot sem képesek megjegyezni? Hogy akarnak egy csodaszámba menő esetleges kormányváltást követően rendszert is váltani, ha azt sem képesek felfogni, hogy több évtizednyi holdudvar- és hálózatépítő munkával állnak szemben, amit ők maguk még elkezdeni sem akarnak igazán.

Sokan vagyunk, akik arra várunk, hogy a tömény szelfi-pózerkedésen és rikácsoló-hangon előadott lózungokon túl valami értelmes dolgot is láthassunk-halhassunk az ellenzéki pártok - ha nincs ló, jó a szamár is alapon megválasztott - vezetőitől.

(az írást teljes terjedelmében a voms.blog.hu oldalon olvashatják)