|
|
|
Tweet |
|
|
|
A legendás tévés, Rózsa György április 16-tól lesz látható a Zsákbamacska című műsor házigazdájaként. Ez azért is különleges alkalom, mert a televíziózás történetében példanélküli, hogy 30 év után ugyanaz a műsorvezető vezessen egy gameshowt.
A Kapcsoltam, a LEG…LEG…LEG… és az egykori Zsákbamacska házigazdája visszatéréséről így nyilatkozott:
„Megtisztelőnek éreztem a TV2 felkérését. Találkozás ez egy régi szerelemmel – három évtized elteltével újra vezetni ugyanazt a vetélkedőt – jutalomjáték!” – mondta Rózsa György.
Hozzátette: az első pillanatok öröme után azért elgondolkodott, vajon 75 évesen bírja-e majd a hosszú felvételeket, és elfogadják-e a fiatal játékosok, hiszen jó részük még nem is élt, amikor a 90-es évek első felében sikerre vitte a Zsákbamacskát.
„Attól nem tartottam, hogy bennem él-e még a játékkedv, mert a televíziós műsorkészítés, a játékvezetés egy örökké tartó szerelem” – tette hozzá.
A műsorvezető kijelentette:
„Szinte visszafiatalodtam. A TV2 vezetése és a stáb mindent megtettek, hogy jól érezzem magam. Nagyon megható volt, hogy a felvételek után a kollégák megköszönték a jó hangulatú közös munkát. A játékosok pedig minden adás elején hihetetlen szeretettel fogadtak, hosszú percekig tapsoltak. Szinte mindegyikük elmondta a játék után, hogy én voltam a szüleik kedvence, nagyon szerették a Zsákbamacskát annak idején. Jó volt látni, hogy a mostani játékosok is remekül érezték magukat a stúdióban. Boldog voltam, hiszen újra azt tehettem, amit 56 televíziós évemen át: szórakoztathattam a nézőket.”
|
|
|
|