„Úgy tűnik, a Kúria kicsavarta az időgépet a rendőrség kezéből. Kimondták, hogy nem lehet arra hivatkozva betiltani egy rendezvényt, hogy a jövőben esetleg majd lesz egy jogszabály (ebben az esetben a gránitszilárdságú Alaptörvény legújabb módosítása), ami ezzel ellentétes” – áll az MKKP posztjában, amiben bejelentették, hogy április 20-án újra megrendezik a Million Marijuana Marchot a budapesti Madách téren.
A rendőrség a tervezett új alaptörvény-módosításra hivatkozva tiltotta be a Kutyapárt tervezett rendezvényét. Az erről szóló határozatot úgy hozták meg, hogy az alaptörvényt még nem is módosították. A kormány egyébként nemcsak a gyerekek és fejlődésük védelmét, hanem a kábítószerekkel kapcsolatos zéró toleranciát is rögzítené a módosítással az alkotmányban. Miután az MKKP fellebbezett a határozat ellen, a Kúria arra jutott, nem lehet egy rendezvényt egy még meg sem alkotott, jövőbeli jogszabályra hivatkozva betiltani – írta a 444.
Az esemény nevét adó Million Marijuana March egy, a világ számos országában megtartott esemény, amelyen mindenhol a fűfogyasztás legalizálásáért, könnyítéséért vonulnak fel a résztvevők. Az eseményt több országban április 20-án tartják a füvezésre utaló 4:20 kifejezésre utalva.
Az alkoholnál és dohányzásnál sokak szerint jóval kevésbé káros kannabiszfogyasztást a világ egyre több országában dekriminalizálták vagy legalizálták az elmúlt években.