|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
A jelenlegi helyzetben egy nullkilométeres bohóc tönkreteheti az országot, és minden eddigi eredmény elveszhet, ezért Magyarországon most minden korábbinál nagyobb szükség van a megbízhatóságra és a tapasztalatra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Balassagyarmaton.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a helyi aktivistáknak tartott lelkesítő beszédében aláhúzta, hogy az utóbbi tizenhat évben egymást követték a súlyosabbnál súlyosabb válságok a világban, Magyarország mégis óriási bravúrokat tudott elérni, mint például, hogy ezen idő alatt egymillió új munkahely jött létre, valamint itt kell fizetni Európa legalacsonyabb adóit és rezsiköltségeit.
„És ezeket most nem érdemes kockára tenni, nem érdemes veszélybe sodorni. Most nem a változatosságra kell rámenni, mert ilyen nagyon durva, nagyon bonyolult, nagyon összetett, nagyon viharos nemzetközi körülmények közepette a tapasztalatnak, a kiszámíthatóságnak, a biztonságnak, a járt útnak, a személyes kapcsolatoknak óriási szerepe van" - hangsúlyozta.
„Ebben a helyzetben egy nullkilométeres bohóc tönkreteheti az országot, és minden eredmény elveszhet. Ezért, ha valamikor, akkor most megbízhatóság, biztonság és kiszámíthatóság. Hogy ne kerüljenek veszélybe az eddig elért eredmények" - folytatta.
Majd úgy vélekedett, hogy a jelenlegi kormánypártoknak kell megnyerni az április 12-i választást. |
|
|
|
|
|

