Erősebb hórukk, erősebb hajrá. Többet, többet még többet. Mivel elméletileg én vagyok az „értelmiségi”, sokkal ütősebben, sokkal harciasabban kellett volna kirángatni a szomszédokat, ismerősöket, de leginkább az ügyfeleimet, mert hát az Ő jövőjük a tét. Én még elbohóckodom itt egy ideig, a zsíros kenyérre valót eztán is összedolgozgatom, ha meg már az összes hajó süllyed, akkor irány a határ, valahol majd csak elkelek én is. De ők maradnak. Egy választás sem szólt még annyira rólunk, mint ez. Majd meglátjátok.

Eltelt két nap. A kezdeti csalódást nyilvánvalóan felváltotta az öröm, hisz Kláriék megcsinálták azt, amire szerintem ők maguk sem számítottak. A hír tehát igaz. A Fidesz, ha nem is legyőzhető, de meginogtatható, pedig már magam is azt hittem, hogy ez lehetetlen. Immár mindenki láthatja, tapasztalhatja, hogy van remény a változásra. Elég az apátiából. Ébresztő! Bontsunk pezsgőt! Heuréka.

Csakhogy…

Az ellenzék nem ünnepel. Az ellenzék, olyan pincemély magyarosan, már megint egymás torkának esett. Ma egész nap ezt látom a hírekbe. Mint amikor elszabadul egy ovis csapat. Nem ám hogy összetolnák a nagyasztalt, körbeülnék, és tárgyalnának. Á, nem. Nem ám hogy meglovagolva a Fidesz pillanatnyi meggyengülését lóra pattannának, és irány a kampány, hisz mindjárt nyakunkon az újabb választás. Á, nem. Inkább a tőröket élezik. Még hogy a szegények árulták el a hazát? Ugyan már Uraim! Az árulók a tükörben vannak.

Miközben Önök - ugyan a Fidesztől külön, de - egy azon célon ügyködnek, hogy hogyan lehetne ellehetetleníteni a DK-t, addig én a rongyos, szakadt, elkopott és ócska szociális hálón belül próbálok beteg, sérült embereket életben tartani 22.800 Ft-ból. Míg Önök azon vitatkoznak, hogy ki utazik Brüsszelbe, addig én azon gondolkodom, hogy hogyan értessem meg az ügyféllel, hogy ne kukázásból éljen, hanem valami rehabilitációs munkából. Nem érti, mert beteg. Nem mer fűteni, nem mert fürdeni, mert a rohadt 22.800 Ft nem elég a számlákra. Brüsszel? Nappal az utcára se mer kimenni!

Önök bebizonyították, hogy nem tévedtem. Szó sincs itt rólunk. Senkit nem érdekel a sem a szerencsétlen, sem a szegény, sem a beteg, sem az öreg, sem a cigányok sorsa. Tudom én, hogy a politika sohasem azokról szól, akiket képviselni kellene, tudom, de egyszerűen nem tudom elfogadni.

Kérem Önöket tisztelettel, gondolkodjanak el egy kicsit. Ha még ezt a kis sikert is bemocskolják, akkor a baloldal, mint olyan, örökre elveszett. Ne mondják, hogy az lehetetlen, mert mióta a jelenlegi kormányunk van, már minden lehetséges. 15 éve, amikor csatlakoztunk az unióhoz, gondolták volna, hogy csupán 180 hónap kell ahhoz, hogy szembeforduljunk az akkori döntésünkkel? Értem én, hogy itt vagyunk a Kárpát-medencében, de ez nem ok arra, hogy úgy viselkedjünk mint egy szélkakas. Az unió mellett döntöttünk. Ahhoz, hogy ott is maradhassunk, egy erős baloldalra van szükség. Az erősnél nem éppen arra gondolok, hogy melyik pártnak van nagyobb buzogánya, és hogy ki tudja erősebben kigolyózni saját társait, hanem olyanra, hogy melyikük elég erős ahhoz, hogy kezet nyújtson a másiknak, és belássa, csak együtt megy. Csak és kizárólag együtt. Velünk. Nem a holdudvarral, hanem velünk, egyszerű kisemberekkel. Menjenek, és kérdezzék meg a kis falvakat hogy mire van szükségük.

Csak egyszer ebben a rongyos, nyomorúságos életben, őket is kérdezzék meg. Ne üzengessenek. Arra ott a Fidesz. Menjenek oda, és beszélgessenek. Ott, a határ mentén, az eldugott kis zsákfalvakban is szomjazzák ám a biztató szót. Higgyék el nekem. Tudom.

Nemesnyik Judit