Ígért olcsó hitelt, célozgatott nagyon jó hasznot hozó befektetésekre, és többször is elhangzott a "mindíg lesz egy részvényed a Postabankban" kijelentés. Nem tudhatta, hogy kiváncsi tőzsdei befektetőként volt már részvényem, amit később, a Postabank csődjekor annak rendje és módja szerint el is buktam...

Mindenestre, némi diplomáciai manőverezéssel ki tudtam kerülni, hogy saját műsorhoz jusson, így elestem a fantasztikus befektetésektől. Azóta már ő sem él, az egykori vezérigazgató most hunyt el, ellenfelét, a Vico volt tulajdonosát pedig már több mint 20 éve eltemették.

Vele a Rádióújságról tárgyaltam hónapokon keresztül, a Magyar Rádió megbízásából. A politika ugyanis megígérte neki, Fenyő Jánosnak, hogy az ellopott Rádióújság másik felét is megkaphatja. Mi, rádiósok pedig úgy gondoltuk, hogy ezt nem kellene.

Nekem, vállalkozási igazgatóként az volt a dolgom, hogy addig tárgyaljak, amíg a lap vesztesége meg nem szűnik, és amikor legalább nullszaldós a rádió által kiadott Rádióújság, akkor mondjam meg, hogy nem adjuk el. Már csak azért sem, mert tudtuk, hogy az ígéretek ellenére egy vasat sem fizetne a vevő, ez volt ugyanis az üzleti módszere, a nem fizetés.

Ez történt, tárgyaltunk, tárgyaltunk, aztán eljött a nap,amikor meg kellett mondanom, hogy nem lesz üzlet. Mit mondjak, Fenyő János nem örült, behívta a testőreit és rám mutatva azt mondta: jól nézzétek meg ezt az embert, ez nem adta el nekem a Rádióújságot.

Így ment ez, húsz évvel ezelőtt, a vadkapitalizmus kezdetén...

László József/wooland.blog.hu