A szervezet közleménye szerint a 36 éve vezető szerepet betöltő szakember június 4-én, az elnökség ülésén jelentette be döntését.
Vecsei Miklós 1990 óta dolgozott a szeretetszolgálatnál. Nevéhez fűződik többek között a hajléktalanellátás megújítása, valamint a legszegényebb településeken és szegregátumokban működő Jelenlét program elindítása.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közölte, hogy a jövőben is számít Vecsei Miklós szakmai munkájára. A továbbiakban az általa létrehozott Fetekert programot irányítja majd, amely Budapesten és Szécsényben működik.
„Soha, egyetlen egy civil szervezet sem élősködhetett annyit a legszegényebbeken, mint a Málta. Lényegében az állam kiszervezte számukra a teljes szociális szférát, és úgy tömte ki őket súlyos százmilliárdokkal, mint gyerekkoromban nagyanyám a karácsonyi libát. Nagyon remélem, lesz egy teljes körű átvilágítás, hogy milyen eredményekkel és mire költötték el ezeket a pénzeket, amelynek fő elosztója Vecsei Miklós volt, aki a ’kormányzati cigány pénzek’ felett is egyeduralkodó volt” – kommentálta a döntést többek között Hidvégi B. Attila, a RomNet.hu felelős szerkesztője.