A már korábban meglévő, a hajdani turista-menedékházra emlékeztető fal és oszlop körül rendet rakott és új emléktáblát helyezett el a Pilisszentiváni Sport Egyesület. Hírportálunk kérdésére Metzger Rezső, az egyesület részéről úgy nyilatkozott, hogy a környezet rendbetétele mellett az márványtáblát azért is rakták fel, hogy az arra járókat emlékeztessék a házra. Elmondta, hogy annak idején sok pilisszentiváni is járt ide, és körülbelül tíz esztendeje minden alkalommal megünnepelték az eredeti avatás évfordulóját. Az emléktábla nem takar el semmilyen más emléket, így az eredeti feliratok is olvashatók, ahol nem verték le a szöveget.

A Munkás Testedző Egyesületben (MTE) már régóta érlelődött egy menedékház építésének gondolata. Amikor az egyesület síelői 1908-ban a Dorog feletti Nagy-Gettén az első hazai versenyt megnyerték, külön elhatározták, hogy csak olyan helyen létesítenek bázist, ahol télen a síelők is tudnak gyakorolni.

Az MTE turistái a Nagyszénás 550 méteres csúcsa alatt, körülbelül 500 méteres magasságban, egy kis oldalvölgyelésben találták meg az erre alkalmas helyet. A korábbi bejárások alkalmával először csak egy 6-8 főt befogadó síkunyhóról álmodoztak, aztán minél többen lelkesedtek fel az önálló menedékház létesítésének gondolatán, annál több igényt kellett összehangolni és annál nagyobb anyagi erőforrásokra volt szükség. Általában a területtulajdonosok nem szívesen adtak el telket turistáknak, még kevésbé munkás, politikailag és világnézetileg jelentősen másképp gondolkodó turistaszervezeteknek. Ha az üzletet mégis sikerült nyélbe ütni, akkor meg a hatóságok gördítettek különféle akadályokat.

Azonban az összes hazai turistaegyesület nagy elismeréssel fogadta ennek a háznak az elkészültét, hiszen ez volt az első olyan menedékhely, ahol mindent az egyesületi tagok végeztek el, még a szakipari munkákat is. Nem is tehették volna másként, hiszen a nagy pénztelenségben csak erre volt lehetőség. A tényleges kivitelezés 1924. augusztus 30-én kezdődött: egyszerűen egy csoport turista ásókkal, lapátokkal és vászonvödrökkel felment a kijelölt helyre és minden alapkőletételi ceremónia, ünnepség nélkül, szó szerint belevágott a talajba, hogy kiássa a ház alapját. Ezzel párhuzamosan igen aktív szervezőmunkával folyt az anyagiak előteremtése. A munkanélküli vagy igen kiskeresetű emberek a filléreiket adták össze, hogy folytatódhasson az építkezés. Szép példával járt elől az egyesület alapítóelnöke, Grünhut Fülöp, aki ekkor már a bolygó másik felén élt, de erejéhez mérten jelentős összeget küldött.

Az MTE tagjai Nagykovácsiból gyalog, a hátukon cipelték fel a ház építési- és berendezési anyagait. Szándékosan nem turistákat írunk, mert ebben a küzdelemben az egyesület összes szakosztálya, főleg a birkózok derekasan kivették a részüket. Akik éppen munka nélkül voltak, mentek segíteni. Volt olyan vasárnap, hogy 200 tag reggeltől estig cipekedett a község és az épülő ház között. A falakat a helyszínen kitermelt agyagból két deszka között döngölték sziklakeménységűre. Ezzel november végére készültek el, de vakolatlanul eléggé bizarr képet mutatott az épület. A palatetőt decemberben szegelték fel és ezzel a külső munkálatok lényegileg befejeződtek.

A beköszöntött síszezonban már állt az egyetlen helyiséggel és a felette lévő padláson kialakított szálláshellyel a ház, sőt a padló lefektetésére is sor került. Néhány fiatal fel is ment szilveszterezni, az akkor készült fennmaradt kép annyira a kellemes estét és az összetartást jeleníti meg, hogy azt ma is irigykedve nézegethetjük. Az 1925-ös évben már sokan tölthettek fenn három napot, ekkor a belső munkálatokra került sor, mindenki a szakmájához közelebb állóban segédkezett. Például a kárpitosok akkor éppen munkanélküli brigádja a hálóhelyek szalmazsákjait készítette el. Ekkor már tömegek nem tudtak segíteni, de mind több turista kereste fel a készülő házat és környékét. Lassan beivódott a köztudatba, hogy itt menedékház létesül. A hivatalos felavatásra 1926. június egyik vasárnapján került sor, de ezt megelőzően már jóval korábban használatba vették a házat, így ez a júniusi nap inkább csak egy örömünnepély volt, hogy elkészült a nagy mű, a Nagyszénási menedékház.

A sokablakos zárt veranda és a gondnoki lakás 1934-re készült el és ezzel megoldódott az értékek biztonságosabb őrzése és a mindennapi nyitva tartás. Ekkor már majdnem olyan külső képe volt az épületnek, mint a lebontása előtt.  Hosszú évekig egyáltalán nem árultak szeszesitalt a házban és sem bent, sem a környékén nem lehetett ilyet még fogyasztani sem. Ezen igazából nincs mit csodálkozni, hiszen az egyesületnek külön antialkoholista csoportja is volt.

A II. világháborút a menedékház csodával határos módon sértetlenül vészelte át és a berendezés is hiánytalanul megmaradt.  Ez főként Petrovics Sándornak és családjának volt köszönhető, akik végig fennmaradtak a házban. Az összes turistaház 1949-es államosításakor a Nagyszénásira is sor került. Az új cég igazgatója korábban is kivette a részét a ház feladataiból, így új pozíciójában szemmel tartotta azt. Azonban a tisztségek cserélődtek és az állami vállalat 1975-ös megszűnéskor senkinek sem kellett ez az épület, senki sem akart rákölteni. Magyarul állami szerepvállalás nélkül az eleve veszteséges menedékházra nem volt igénylő. A ház gazdátlanná vált és később teljesen kifosztották, még a Kádár-rendszerben lebontották. Később felmerült, hogy ez nagyon elhamarkodott lépés volt, így született meg a domborműves emlékfal, amely azt mutatja, hogyan építették lelkes turisták két kézzel a menedékházat.

Még mindig él a ház története és egy, a születésekor is tevékeny ember, aki kereskedőinas korában segített a Nagyszénási menedékház építésében.

Kertész Z István/kép: Lindner Márton, archív