A Dobogókőtől északnyugati főirányban hosszú gerinc ereszkedik le a Duna partja és a Búbánat völgye találkozásáig. A dobogókői turistaház mögötti kilátótól érdemes elindulni, körülbelül 800 méterre egy másik szintén teraszosan kiépített kilátót is érinthetünk. Alapvetően azonban a zöld kereszt turistajelzéseket követjük, és hátulról megkerüljük a volt Belügy minisztériumi üdülő és az egykori Ságvári Endre nevelőotthon épületeit és parkjait, majd a dobogókői országutat kétszer is keresztezve (óvatosan és körültekintően az átkeléseknél!) a Kétbükkfa-nyeregnél lévő autóbuszmegállóhoz jutunk le.

A kicsit kevesebb sétát tervezők ezt a több mint 3 kilométeres szakaszt ki is hagyhatják, mivel a 860-as buszról leszállva innen is megkezdhető az útvonal bejárása. Útvonalról beszélünk, de közben jónéhányszor változik a követni ajánlott jelzés, a legtöbb szakasz kényelmes szekérút szélességű nyomvonal. A Kétbükkfa-nyeregből a zöld sávjelzést északnyugati irányban lefelé követjük majd csakhamar át kelünk a meglehetősen forgalmas Esztergom – dobogókői országúton és egy volt csemetekert mellett folytatjuk a túrát, amelynek sarkán irányt váltunk és egy kisebb árkon átkellve elérjük a Kétbükkfa nyereg – Pilismaróti erdészeti műutat.

A drága pénzen nem rég felújított út az erdészet pénzpocsékolásának egyik jelképe. A műutat kétszer is keresztezi jelzésünk, a harmadik „kiérkezésnél” erdei pihenőt találunk. Esősebb, sárosabb időben ezen a műúton is jöhetünk a nagy kanyarulatig, ahonnan a zöld sáv jelzés egyre meredekebb emelkedővel felvezet a 479 méteres Felső Ecset-hegyre. Ha visszatekintünk, a legkisebb környékbeli falut, Pilisszentléleket látjuk lent a völgyben. A csúcs közelében a nem rég balról hozzánk csatlakozott piros sáv jelzések jobbra elválnak tőlünk és a Hírsch ormon és a Miklós-deák völgyén át Pilismarótra vezetnek le.

Előbbi kapaszkodó volt a legnagyobb, amit utunk során meg kell másznunk, ezt követően legfeljebb csak néhány tíz méteres emelkedők következnek, de összességében sokkal többet megyünk lefelé és szintben, mint felfelé. Időnként az erdővágások miatt mind két oldal felé viszonylag tágasabb kilátásokat élvezhetünk, akik 10-20 éve nem jártak erre, azok meg is lepődhetnek. A Ráró-hegy 488 méteres magaslata után a 466 méteres kiemelkedésnél, a Fehér-szikla kilátóhelyére a jelzések is kikanyarodnak, de azért figyelni kell, hogy ne a kényelmesebb szekérúton bandukoljunk tovább. A 451 méteres István-hegyet követően elérjük az Ugró út leágazását, ahol elvileg a sárga kereszt jelzés invitálna minket balra, de a turistaút a Pilisi Parkerdő Zrt zavaros útvonalfelfogása miatt eléggé bizonytalan. Rögtön a kiágazás után, szintén balra az Enyedi halála nevű keresztet találjuk. Innen még több, mint két kilométert megyünk igen kényelmes úton, majd balra egy meredeken levezető mélyútba fordul el a zöld sávjelzés.

Mi azonban továbbra is a Maróti-gerincen maradva az innen induló piros kereszt jelzéseket követjük. A 387 méteres Dobogón áthaladva, balra az úttól pár méterre kilátás a Vaskapura és a Búbánat völgyére, egy elágazáshoz érünk, ahol balról egy másik piros sáv szegődik hozzánk. Itt jobbra fordulunk a két jelzést követve de csakhamar a piros sáv el is ágazik tőlünk jobbra, és levezet Pilismarótra. Mi továbbra is a piros kereszt jelzésű utat követjük és a 353 méteres csúcs és az annál 10 méterrel alacsonyabb Vasarc nevű hegy keleti oldalában haladunk. Egy újabb elágazásnál azonban éles szögben jobbra tart az eddig követett piros keresztjelzésünk, amely levezet a 11-es főúton található Basaharcra (Autóbuszmegálló).

Innentől a piros háromszögjelzések mutatják a kívánt utat, és több kanyarulattal a 322 méteres Sas-hegy tetejére érünk fel. Itt már olyan közel vagyunk a Dunához, mintha a Gellért-hegyen lennénk, csak annál jóval magasabbról nézhetünk le a víztükörre. Most azonban nagyon meredeken ereszkedünk le egy kis hágóba, útközben néha rálátunk a Helembai szigetvilágra. Azon van úti célunk, a Hideglelős kereszt is, de csak látszólag. A hágóból felfelé megyünk a jelzéseken és rögtön kiderül, hogy a sűrű lombokkal takart hegykúp nem sziget, csak előbb olvadt bele a szigetvilág kontúrjába. A Hideglelős kereszthez több monda is fűződik, a névadó szerint, akinek hideglelése van és mégis meg meri kerülni a keresztet, annak elmúlik a betegsége.

A kilátás felejthetetlenül pazar: látjuk a szlovákiai Garamkövesdi hegycsoportot, másik nevén a Burdát. Szemben a nagy és impozáns hegység azonban nem Szlovákia, hanem a Börzsöny. A kereszttől visszaereszkedünk a kis hágóig és a szűk völgyön, az egykori Hidegvizek forrásának foglalatát érintve (Építette az Encián Turista Egyesület 1929-ben) kiérünk a nagyon forgalmas 11-es főútra. Itt balra megyünk a műúton a 880-as autóbusz Búbánat-völgye nevű megállójáig.

Kertész Z István/kép: Lindner Márton