Apám semmit nem szépített, ő párttag volt, az 50-s években. Mi más lehetett volna, amikor proli gyerekként hamar megtanulta, milyen a horthy-rendszer, ahol elég az, munkás vagy és bármikor, bárhol, bármilyen indokkal arcul csaphat a hatalom, dagadt, kócsagtollas képviselői által..Szóval, apám párttag volt. Akkor már rengeteg fegyelmi indult ellene, első okként, mert nem volt hajlandó békekölcsönt jegyezni Angyalföldön, ahova küldék, mert azoktól az emberektől kellett volna elvenni az utolsó fillérüket is, akik etették őt, a félárvát, akit a saját apja nem vett a nevére. De apu a zsebében hordta a tagságit, 56 lázongó utcáin is és szabadon járt , kelt. Mindenki tudta, hogy ő párttag, de senki nem bántotta.
Amikor a kádári párt újra lett szervezve, természetesen a főiskolán is elkezdődött az agitáció. Apám soha nem tagadta a lámpavasra húzott emberek valóságát, azt sem, hogy az orosz tankokban szinte gyerekek ültek és a közeli házakból dörrentek az első lövések, amire a káosz volt a válasz. Sajnálta magukat és azokat a gyerekeket. Akik egy idegen országban,azt sem tudva miért is vannak itt, céltáblákká váltak.
Apámtól messze állt 56 romantikus túlidealizálása. Emberek által történt, emberi hibákkal is akár. Azonban, amikor bement a szobába, ahol emberek ültek, se tudott más lenni és mást tenni, mint ami zsigerileg övé volt. A szoba végén egy asztal mögött 4-5 elvtárs ült. Ők ellenőrizték, ki mit csinált 56-ban és léptették be tagnak az új pártba a főiskolásokat. Apu felismerte némelyiket... És jött a kérdés :
-Hajósi elvtárs, elmondaná nekünk, mit csinált 1956 októberében és az azt követő időszakban?
Apám válaszolt, zsebéhez nyulva kivéve onnan a gyűrődött párttagságit. Aminek már semmi érvényessége nem volt.
-Ott voltam, ahol önök közül sokan, csak én nem koncoltam embereket. Köszönöm, nem kívánok belépni a pártba.
Letette az asztalra a tagkönyvet, kiment. Bernáth Aurél próbálta menteni az irháját, hogy ne vágják ki. Festményei bizományba voltak felvéve a Képcsarnokban, kiállításai nem voltak, vagy ha igen, akkor nagyon értékeltük egy egy kultúrház igazgatójának bátorságát. A dél-budai vendéglátóipari vállalathoz mentel festőmázolónak. Majd nagyapám bevitte a BKV garázsába, karbantartónak.. gombot öntött, havat lapátol, vagont pakolt. Anyám szemrehányásait hallgatta, miért nem tud kussolni. Miért kell tudnunk, miért kell szolidárisnak lenni a lengyel bányászokkal. Én 1985-ben tanultam tovább, jellemzésemben ott virított a mondatrész: "politikailag megbízhatatlan"....
Az emlékezet furcsa dolog, ki így, ki úgy emlékszik.. nincsenek vértelen forradalmak. Nincsenek csak jó emberek. Önkény van és erőszak, ami fellázad az önkény ellen, ez a történelem rendje. Nézem egyik másik megosztást, a terror fényképei, koncoló tömeg. Igen.. Pozsgay Imre amikor megírta könyvét, az elsőt, amiben ellenforradalomként jellemezte 56-t, pont ilyen képeket rakott be, vagy a párt, aki felügyelte a kiadványt... De nem tudom feledni apámat, aki belépett a szobába és felismerte azokat, akik tán sejthető okokból, embereket koncoltak az utcán.. és most az új rend pártját építették.
