Részlet a tiszatajonline.hu-nak adott interjúból:

–Támadták, amiért beállt Karácsony Gergely mozgalmába. Nálunk sokan meggyőződéssel vallják, hogy a művészek maradjanak a művészetüknél, ne politizáljanak, ne szólaljanak meg közéleti kérdésekben. Hogyan fogadja a lakájmédiában időről időre megjelenő támadó, lejárató, nyíltan rosszindulatú szövegeket?

–Röhögve. Évek óta állandó eposzi jelzőkkel illetnek. Mindig az történik, ha nyilatkozom valamit valahol, akkor gyorsan kell a kormányt kiszolgáló sajtónak is írnia valami ellen-összefoglalót. Különben pedig azt gondolom továbbra is, hogy a szó klasszikus értelmében én nem politizálok. Egyszerűen, ha kérdeznek, elmondom, hogy nem ilyen országban szeretnék élni. Ez nem politikai kérdés, de azzá válik, ha minden kérdésre, problémára a válasz helyett azzal találkozom, hogy nem vagyok elég magyar. De az egész kiindulópontja akkor is az, hogy én egy másmilyen országban szeretnék élni. Egy olyanban, ahol az, hogy nekem mi a politikai meggyőződésem, nem játszik sehol sem. Egyik éjjel, a próbák után helyes fiatal kollégákkal beszélgetni kezdtünk színházról, majd három órán át politikáról vitáztunk. A színház, a szakmánk elfelejtődött. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol nem kell tudnom, ki az egészségügyi miniszter, mert ha orvoshoz, kórházba kell mennem, működik a rendszer. Ha az élet minden területén lenne egy nemzeti minimum, el tudnám fogadni. Még az is rendben van, ha valaki a kultúrában a kormányzathoz közelebb álló produktumot hoz létre, azt jobban támogatják. De ne arról szóljon a történet, hogy aki nem úgy gondolja, ahogyan a hatalmon lévők elvárják, előírják, az ne legyen. Mindenkinek, aki a kultúrában dolgozik, normális lehetőségei legyenek arra, hogy tisztességesen elvégezze a munkáját. Azon felül, mint mindannyiunknak, a kormányzatnak is lehetnek kedvencei. Nem ezzel van probléma, hanem azzal, hogy nincs meg a sokat emlegetett nemzeti minimum. Annyi stadiont építenek, amennyit akarnak, ha nem kell bevinni a kórházban fekvő hozzátartozónknak a WC-papírt, a gyógyszert és a kötszereket. Attól függjenek a dolgok, hogy hogyan dolgozom, ne pedig attól, hogy vélten vagy valósan melyik politikai oldalhoz tartozom./.../

Még az is rendben van, ha valaki a kultúrában a kormányzathoz közelebb álló produktumot hoz létre, azt jobban támogatják. De ne arról szóljon a történet, hogy aki nem úgy gondolja, ahogyan a hatalmon lévők elvárják, előírják, az ne legyen. Mindenkinek, aki a kultúrában dolgozik, normális lehetőségei legyenek arra, hogy tisztességesen elvégezze a munkáját. Azon felül, mint mindannyiunknak, a kormányzatnak is lehetnek kedvencei. Nem ezzel van probléma, hanem azzal, hogy nincs meg a sokat emlegetett nemzeti minimum. Annyi stadiont építenek, amennyit akarnak, ha nem kell bevinni a kórházban fekvő hozzátartozónknak a WC-papírt, a gyógyszert és a kötszereket. Attól függjenek a dolgok, hogy hogyan dolgozom, ne pedig attól, hogy vélten vagy valósan melyik politikai oldalhoz tartozom.

–Mit gondol, kormányváltás után enyhülhetne a szembenállás a végletekig megosztott magyar színházi élet két szekértábora között?

–Nem látok az „én szakmai oldalamon” olyan vezető személyiséget, akinek lenne bármilyen szándéka arra, hogy megszüntessen mindent, ami nem az ő gondolatmenetét visszhangozza. A másik oldalon látok ilyet. Ha ezt a fajta gondolkodást kiszednénk a kulturális életünkből, az már nagyon sokat segítene. Az, hogy Iványi Gáborékat rendszeresen a megszűnés veszélye fenyegeti, nem egy adminisztrációs véletlen. Azon dolgozik valaki. Ha egy egyház, amely az elesetteket, szegényeket, rászorulókat istápolja, ilyen helyzetbe kerül, abba valaki energiát fektet. Ez a legfölháborítóbb benne. Valaki azért dolgozik, hogy Iványi Gáborék ne legyenek.

–Nyilvánvaló, hogy csak a politika legfelsőbb szintjéről érkezhet ilyen utasítás.

–Ez borzalmas! Ugyanígy van a kultúra világában is. Azon nem lehet dolgozni, hogy valami ne legyen, valakik ne dolgozhassanak, és más típusú gondolkodásnak semmilyen terepe ne legyen. Ha a főnök által erőltetett harc megszűnne, akkor az csak normálisabb megközelítést tudna magával hozni. Mint ahogyan korábban sem volt semmi probléma azzal, hogy ki hogyan gondolkozott a színházi szakmában.