A hatvanas évekbeli kimittudos sanzonbárónők közé tartozott, azok közé, akiket a tévé hőskora és a lassanként elmosolyodó kádárizmus repített fel a hírességek csarnokába. Azoknak a tehetségkutatóknak majdnem minden dala és legtöbb előadója lassan ötven éve kiirthatatlan része a mindennapjainknak.

A nők között a Koncz-Zalatnay-Kovács Kati hármas mellett sokáig csak ennek a kicsit közönséges arcú túlsminkelt lánynak jutott Magyarországon nagylemez. Nem ő volt ugyan a legnagyobb, de az első aranylemez azért az övé lett. Később, amikor ki tudja hogy, de kanonizálódtak a popolümposz erőviszonyai, akkor lett sokakhoz hasonlóan ő is a művházak és nosztalgiaestek mind elhasználtabb sztárja.

Azért a nyakam rá, hogy van ma is legalább hárommillió ember ebben az országban, aki ismeri, és legalább a harmaduk szívből szerette.  Ennyi szavazattal kormánypártnak lehet lenni a parlamentben.

Ma már nem belátható, mit jelentett a hatvanas-hetvenes években, a háromévente kiadott útlevelek világában, amikor a nem túl szép és mégis annyi embert elringatni tudó magyarlány azt csilingelte, hogy "szeretné bejárni a földet, minden zegzugát, ezernyi ismeretlen széppel vár a nagyvilág." Úgy képzelem, vele dúdolták. leginkább a nők, miközben elvágyódva lecsukták a szeműket - és aztán persze nem mentek sehova.

Én is tőle tudom, nem apámtól, hogy "mindenkinek van egy álma, egy bolondos ideálja." Meg hogy "az enyém te lettél." Akármilyen zenét szerettem, akárrmennyit járok a Tilosba, jó, hogy tudom ezeket a sorokat.

Nagy dolog néhány ilyen dallal összeforrni. A harangozóteri megérdemli, hogy annyi év lassú amortizálódása után végre olyan helyre vigyék az angyalok, ahol megint Takács Marika a konferanszié.

Simó György / fb